Telekes Béla: Szemek
Telekes Béla: Szemek
Csak elhomályosúló,
Könnyes szemet ne látnék!
Keresem a legfénylőbb,
Vígaszos szemeket.
„Mi búsít?” – szól, ki engem
Szerelmesen szeret.
S csókol… S fénylő szemében
Egyszerre ott az árnyék…
És hallom: „Isten engem
Mért is adott neked?!
Mily könnyű is lehetne
Nélkülem életed!
Miattam öl ezer gond…
Meddig birod? Mi vár még?”
Könnyes szemet ne látnék!
Keresem a legfénylőbb,
Vígaszos szemeket.
„Mi búsít?” – szól, ki engem
Szerelmesen szeret.
S csókol… S fénylő szemében
Egyszerre ott az árnyék…
És hallom: „Isten engem
Mért is adott neked?!
Mily könnyű is lehetne
Nélkülem életed!
Miattam öl ezer gond…
Meddig birod? Mi vár még?”
S szólok: Bizzál, ne csüggedj!
Halld! Kicsikéink hangja!
Hogy ujjongnak a kertben
Mily vigak, boldogok!
Jertek csak! No, mi újság?
S szemük csillog, ragyog:
„Szomszédék kis fiának
A nevenapja van ma…
Kis lovat kapott, élőt –,
Nem jár többé gyalog!
Ugye, apám, hogy én is,
Én is, én is kapok?…”
S szólok: Talán majd egyszer!
S már szemük fénye halva.
Halld! Kicsikéink hangja!
Hogy ujjongnak a kertben
Mily vigak, boldogok!
Jertek csak! No, mi újság?
S szemük csillog, ragyog:
„Szomszédék kis fiának
A nevenapja van ma…
Kis lovat kapott, élőt –,
Nem jár többé gyalog!
Ugye, apám, hogy én is,
Én is, én is kapok?…”
S szólok: Talán majd egyszer!
S már szemük fénye halva.
Hajh-hajh! Bár lenne egykor
Nagy sorban paripátok!
Csak majd afféle hirhedt,
Szárnyas ló ne legyen,
A minőn én száguldok
Poklokon, mennyeken –
Zsákmányért, mely e földön
Hiú lom: dalok, álmok!
Egy-egy arany a vérdíj –,
De édes Istenem,
Hány álom, dal egy élet?
Verseim! Életem!
Néz, nézhetett-e már szem
Könytelenül reátok?!
Nagy sorban paripátok!
Csak majd afféle hirhedt,
Szárnyas ló ne legyen,
A minőn én száguldok
Poklokon, mennyeken –
Zsákmányért, mely e földön
Hiú lom: dalok, álmok!
Egy-egy arany a vérdíj –,
De édes Istenem,
Hány álom, dal egy élet?
Verseim! Életem!
Néz, nézhetett-e már szem
Könytelenül reátok?!
Nézett! Óh hogyne! Fenkölt,
Kegyelmes főhatalmak
Hány kegyesen megértő,
Mosolyos bókja ért!
Hány ily fickó vigasztalt
Nyujtván olcsó babért:
„Hiába! Magyar költők
Csak koldussorsba halnak!”
S mímelte honfibúját –
Ahhoz pompásan ért –
S hatalmának hizelgő
Hitvány szolgálatért
Aztán százezreket szórt
Pár szélhámos bitangnak.
Kegyelmes főhatalmak
Hány kegyesen megértő,
Mosolyos bókja ért!
Hány ily fickó vigasztalt
Nyujtván olcsó babért:
„Hiába! Magyar költők
Csak koldussorsba halnak!”
S mímelte honfibúját –
Ahhoz pompásan ért –
S hatalmának hizelgő
Hitvány szolgálatért
Aztán százezreket szórt
Pár szélhámos bitangnak.
És láttam s egyre látom
Idő s tér távolán át,
Rám könytelen-borúsan
Hány más szem is mered.
Hogyan zavarosítja
Irigység, gyűlölet,
Vagy más iszap… De szívem –,
Ezeket sohse bánnád!
Csak ne kellene látnod
A sok könnyes szemet,
Mikben az öröm is sír
S vádol a szeretet…
Ne látnád a leghívebb
Szemek elborulását!
Idő s tér távolán át,
Rám könytelen-borúsan
Hány más szem is mered.
Hogyan zavarosítja
Irigység, gyűlölet,
Vagy más iszap… De szívem –,
Ezeket sohse bánnád!
Csak ne kellene látnod
A sok könnyes szemet,
Mikben az öröm is sír
S vádol a szeretet…
Ne látnád a leghívebb
Szemek elborulását!
Óh könytelen gyönyört én
Még kinek is szereztem?
Se magamnak, se másnak! –
S szerezhetnék talán?
Várj, várj még –, hátha kár volt –,
Bús szemü, ősz apám,
Már elsiratnod engem!
Még küzdök csüggedetlen!
Hátha nézhetsz talán még
Vigasztalódva rám!
Biztatnak jelenések…
Egy-egy nagy éjszakán –
Holt édes anyám éled –
S néz fénylő szemmel engem!
Még kinek is szereztem?
Se magamnak, se másnak! –
S szerezhetnék talán?
Várj, várj még –, hátha kár volt –,
Bús szemü, ősz apám,
Már elsiratnod engem!
Még küzdök csüggedetlen!
Hátha nézhetsz talán még
Vigasztalódva rám!
Biztatnak jelenések…
Egy-egy nagy éjszakán –
Holt édes anyám éled –
S néz fénylő szemmel engem!
Igaz, igaz, hogy az még
Az a szem, az a fényes,
Mellyel minden reménye
Nézett még rám vigan,
Mikor szép május napján
Így áldott: „Kis fiam,
Hat éves vagy ma, Isten
Adná, hogy szépen élhess!”
Akkor látott utólszor…
Halt csalódástalan’
Azért néz szeme most is
Oly fénylőn, boldogan…
De jaj, ha ő is élne!…
Minden, minden sötét lesz. –
Az a szem, az a fényes,
Mellyel minden reménye
Nézett még rám vigan,
Mikor szép május napján
Így áldott: „Kis fiam,
Hat éves vagy ma, Isten
Adná, hogy szépen élhess!”
Akkor látott utólszor…
Halt csalódástalan’
Azért néz szeme most is
Oly fénylőn, boldogan…
De jaj, ha ő is élne!…
Minden, minden sötét lesz. –
Óh csak homályosúló,
Könnyes szemet ne látnék!
De minden szem úgy néz rám,
Mint haldokló beteg…
És még ha nem is ösmer,
Titkos gyász ejti meg.
S köröttem egyre zordabb
És rémesebb az árnyék…
Egész világ egyetlen
Nagy szem, bús, csüggeteg…
S mintha elbúcsuztatna
S én csak megyek, megyek…
Mintha elhagyott volna
Már az is, a mi vár még.
Könnyes szemet ne látnék!
De minden szem úgy néz rám,
Mint haldokló beteg…
És még ha nem is ösmer,
Titkos gyász ejti meg.
S köröttem egyre zordabb
És rémesebb az árnyék…
Egész világ egyetlen
Nagy szem, bús, csüggeteg…
S mintha elbúcsuztatna
S én csak megyek, megyek…
Mintha elhagyott volna
Már az is, a mi vár még.
