BALÁZS BÉLA: RÉGI KÖNNYEK
Hová szívem eddig sírni hordtam,
El kell vinnem, hogy nevessen ottan,
Mert ott most is siratnak még engem.
Gyászol vérző törzsével a fáknak,
Ott még most is vacognak az ágak
S régi tájak búja ideárnyal.
Mert ég benne még magányom vágya
Vérző lánggal. Égve maradt máglya
Istenemúlt elhagyott oltáron.
Hogy árnyékuk rám és rád ne szórják
De hogy érjem el a régi órák
Messze uszó fekete hajóit.
Hiába. Nem száradnak a könnyek,
Régi nóták, rég olvasott könyvek,
Mindíg, mindig siratnak majd engem.