BOROSS LÁSZLÓ: ESŐ UTÁN
Először dühösen verte a földet,
Később szelid cseppekben jött le
Bocsánatkérni.
És valahogy megszünt.
Az ég, mintha megmosakodott volna,
Tiszta és üde.
(Mosdóvizében földillat is volt.)
Kész most.
Olyan, amilyennek vágyott.
Mert önnönmagába mélyed.
Mert élvezi, hogy milyen.
Annyira kéklik.
És utcasor.
Esőcseppek fényreflexekkel.
Sárfoltokkal is,
Árnyékokkal is.
Oldalt az ideges, cifra
Villamosfényszinü kávéházablakok huznak el.
Zene
És szürke házak sorakoznak.
Hogy gondolkoznom ne kelljen,
Folyton mélyen magamba szívom.
És tócsagödrökre figyelek
És hosszúkat lépve dolgozom.
Csak ne gondolkozzak!
Attól a levegő megromlana,
És fájni kezdene ujra fejem.