3.
3.
– Hát csúnya ember vagyok én? – Kérdezte Weisz Ferenc a kaszírnőtől, mikor hallott valamit rebesgetni feleségéről.
Egy fiatal jegyző is volt ott, a leány hát nevetve felelt:
– Egy öreg zsidó…
Weisz Ferencnek könnyek gyűltek a szemébe. A tükör felé ment. Bizony: haja alig volt már és az egykor szép sima arc, fakó és ráncos lett.
– Jegyző úr – mondta.
A jegyző feléje ment:
– A puskát, amit tetszett említeni, meghozattam.
A jegyző hát várt:
– Ez a lány, – mondta Weisz Ferenc. Leült, a jegyző is melléje. Weisz Ferenc a zsebe felé nyúlt, ümmögött, a fejét rázta s kesernyés szavát komolyra fordítva, szólt:
– Mondanék egy titkot!
– Tessék!
Weisz benyúlt a zsebébe és kivette a tárcából az arcképet.
– Ne szóljon senkinek. A feleségemnek se. – Tudja ki ez asszony? A Blitz felesége. Tudja, ki volt az? Olyan úri nő nincs itt. Egy amerikai asszony.
A szája édeskésre, mosolygósra nyílt.
– Nem is hittem, – szólt a jegyző, aki előtt jelentéktelennek tűnt fel az egész.
