Babits Mihály: Spleen
szeszély sétáló palotám
munkám az ördög kerevetje.
ugy tekintem mint a felhőket
és járok a semmik után.
s a várost már előbb meguntam
meguntam völgyet és tetőket.
próbáltam élni szeretetben
és próbáltam élni magamban.
hogy éltem csak akkor lesz élet
amikor már messze megettem.
életté válik a halálban
de a jelenben nincsen lélek.
ténfergve tétován topog
és érzi hogy minden hiában.