Füst Milán: Egy úri hölgyhöz!
Füst Milán: Egy úri hölgyhöz!
Egy hölgy: „A szerelem pedig, majd csak megérkezik hozzám is. Mért hagyna ki éppen engem? Talán Frankfurtban ér utol, vagy Barmenben, vagy ahol éppen énekelni fogok…“
Éj van most s a föld egyenletesen gőzöl, –
Hogy fáj a szíved értem, hölgy: most mentegetőzöl,
S hogy úgy elhagytál menni, mint a hontalant!
Hogy fáj a szíved értem, hölgy: most mentegetőzöl,
S hogy úgy elhagytál menni, mint a hontalant!
Hiába, hej! Nehéz szivűnek jobb alant!
Egy szemmel nézlek majd, hogy kergetőzöl,
Hol engem nem csábít vídám kaland!
Egy szemmel nézlek majd, hogy kergetőzöl,
Hol engem nem csábít vídám kaland!
…Én, a szívszakadásig bánatos: szerettelek!
S a szívszakadásig is: be gyakran néztem arcod!
S hogy meg ne hűlj, ne bántsanak, pólyába tettelek!
S hogy ne zokogj, lélekzetemmel dédelgettelek!
És hogy neves: – komoly szivű, – be megnevettelek!
S a szívszakadásig is: be gyakran néztem arcod!
S hogy meg ne hűlj, ne bántsanak, pólyába tettelek!
S hogy ne zokogj, lélekzetemmel dédelgettelek!
És hogy neves: – komoly szivű, – be megnevettelek!
Én, a szívszakadásig bánatos: be aludnék!
Mit is kíván a lélek! Ó ha tudná!
Legjobb is volna: életét ha átaludná!
Mit is kíván a lélek! Ó ha tudná!
Legjobb is volna: életét ha átaludná!
Ó gyermekkorom! Gyermekkorom! S te is busongó, régi,
Alvó s bennem halkan sírdogáló gyermekszeretet!
Rád emlékezem! S a rég-időre is, mit rég a sír temet!
Alvó s bennem halkan sírdogáló gyermekszeretet!
Rád emlékezem! S a rég-időre is, mit rég a sír temet!
…Hölgy! Nem látsz te többé engemet!
