Heltai Jenő: Párizs, Párizs
Heltai Jenő: Párizs, Párizs
Párizs, Párizs, drága város,
Most feléd visz a vonat
Odakint a német földre
Ráborult az alkonyat.
Most feléd visz a vonat
Odakint a német földre
Ráborult az alkonyat.
Idebent a szűk kupéban
Homályosan ég a gáz
És egy bécsi üveggyárnak
Bősz vigéce magyaráz.
Homályosan ég a gáz
És egy bécsi üveggyárnak
Bősz vigéce magyaráz.
Egy sarokban összetörve
Gubbasztok és olvasok
Jobbról-balra elmaradnak
Mellettünk a városok.
Gubbasztok és olvasok
Jobbról-balra elmaradnak
Mellettünk a városok.
Néha-néha ki-kinézek
A homályos ablakon,
Odakint a vak sötétség,
Merre járunk, nem tudom.
A homályos ablakon,
Odakint a vak sötétség,
Merre járunk, nem tudom.
Néha-néha fölvillámlik
A sötétből némi láng,
Ott egy messzi pályaudvar
Enyhe réve vár reánk.
A sötétből némi láng,
Ott egy messzi pályaudvar
Enyhe réve vár reánk.
Zsebre vágtam már a könyvet,
Nem látom már a betűt,
Egyre zordabb, egyre mélyebb
Nagy sötétség mindenütt.
Nem látom már a betűt,
Egyre zordabb, egyre mélyebb
Nagy sötétség mindenütt.
Sziporkázva száll a szikra
A mozdonybul fölfelé,
Alig csillant, alig villant,
A sötét éj elnyelé.
A mozdonybul fölfelé,
Alig csillant, alig villant,
A sötét éj elnyelé.
Már a bősz vigéci ajkon
Elnémult a bölcs beszéd,
Szundikálnak mind a hányan
A kupéban szerteszét.
Elnémult a bölcs beszéd,
Szundikálnak mind a hányan
A kupéban szerteszét.
Tán magamban vagyok ébren
Az egész nagy vonaton
És a szívem dobogását
Mosolyogva hallgatom.
Az egész nagy vonaton
És a szívem dobogását
Mosolyogva hallgatom.
Ó, nem tudja senki, senki,
Hogy mi nékem ez az út,
Ifjuságom városába
Röpít vissza a vasút.
Hogy mi nékem ez az út,
Ifjuságom városába
Röpít vissza a vasút.
Szivemen egy régen érzett
Édes érzés átoson
Ujra látlak, drága Párizs
Én szerelmes városom.
Édes érzés átoson
Ujra látlak, drága Párizs
Én szerelmes városom.
Ahol egykor ifju voltam…
Mulatságos ez a kor
Melynek semmi a dicsőség
Rózsaszínű a nyomor.
Mulatságos ez a kor
Melynek semmi a dicsőség
Rózsaszínű a nyomor.
Régi, édes nyomoromnak
Szép tanyája, drága hely,
Amit benned átszenvedtem,
Nem felejtem soha el.
Szép tanyája, drága hely,
Amit benned átszenvedtem,
Nem felejtem soha el.
Átszenvedtem minden módon,
Minden téren és mezőn
Szerelemre szomjuhozva
És kenyérre éhezőn.
Minden téren és mezőn
Szerelemre szomjuhozva
És kenyérre éhezőn.
Mégis, mégis, milyen szép volt
E hatalmas koplalás
(Azóta is koplaltam már,
De ez, isten tudja, más.)
E hatalmas koplalás
(Azóta is koplaltam már,
De ez, isten tudja, más.)
Akkor mindig ujabb vággyal
Kínzott minden pillanat,
Mégis, mégis milyen szép volt,
Hogy a vágy csak vágy maradt.
Kínzott minden pillanat,
Mégis, mégis milyen szép volt,
Hogy a vágy csak vágy maradt.
Fájt a szivem, sóhajtoztam,
Amit sirtam, nem kevés,
Mégis, mégis milyen szép volt
Az a sok, sok szenvedés.
Amit sirtam, nem kevés,
Mégis, mégis milyen szép volt
Az a sok, sok szenvedés.
Hogy lobogtam, hogy reméltem,
Büszke voltam és mohó.
Drága város, benned ujra
Nyomorogni volna jó.
Büszke voltam és mohó.
Drága város, benned ujra
Nyomorogni volna jó.
Nyomorogni ifju szivvel,
Hévvel, tüzzel, lelkesen,
Sajnos ez a nyomorúság
Nem tér vissza sohasem.
Hévvel, tüzzel, lelkesen,
Sajnos ez a nyomorúság
Nem tér vissza sohasem.
Igy gondolok most a multra,
Féltékenyen, irigyen,
Jöhet még rám nyomorúság,
De az más lesz, nem ilyen.
Féltékenyen, irigyen,
Jöhet még rám nyomorúság,
De az más lesz, nem ilyen.
Nem ily vidám, csillogó, szép,
Könnyű, mint a szappan-hab,
Közönséges nyárspolgári,
Minden másnál súlyosabb.
Könnyű, mint a szappan-hab,
Közönséges nyárspolgári,
Minden másnál súlyosabb.
Odakint a szürkületben
Esik eső, szél üvölt,
Előttem a sáros Párizs,
Ó, köszöntlek, drága föld.
Esik eső, szél üvölt,
Előttem a sáros Párizs,
Ó, köszöntlek, drága föld.
Az, akit most ujra látsz itt,
Aki távol volt soká,
Ma már nem az ifju költő,
Ma már elnyűtt burzsoá.
Aki távol volt soká,
Ma már nem az ifju költő,
Ma már elnyűtt burzsoá.
