Kaffka Margit: Utólszor a Lyrán – – – –
Kaffka Margit: Utólszor a Lyrán – – – –
Egyszer varázslóasszony képébe jött, Véletlen volt a neve.
– „Bízd rám, ideigézem! Itt terem ablakon, – kéményen át is!
És azt hiszi, hogy a szive hozta. „Téged kereslek hajnal óta!“ – szól.
– De ha alkonyatkor jön is, – ha egy órára; – mégis csak a halálod előtt!…
Majd felöltöztet, mint rég, vágya szép köntöseibe, hogy ragyogj!
Majd szűzzé csudál és ifjuvá dicsér megint szerelme. –
– Önts olajat a mécsre, asszony, és világíts a küszöböd elé!
Mert bocsánaton és alkuváson még eladók gyönyörű percek!“
– „Bízd rám, ideigézem! Itt terem ablakon, – kéményen át is!
És azt hiszi, hogy a szive hozta. „Téged kereslek hajnal óta!“ – szól.
– De ha alkonyatkor jön is, – ha egy órára; – mégis csak a halálod előtt!…
Majd felöltöztet, mint rég, vágya szép köntöseibe, hogy ragyogj!
Majd szűzzé csudál és ifjuvá dicsér megint szerelme. –
– Önts olajat a mécsre, asszony, és világíts a küszöböd elé!
Mert bocsánaton és alkuváson még eladók gyönyörű percek!“
De ülve maradtam én és rajzoltam ujjammal a porba.
„Már készülődik az alkony, kevés az idő, későre jár!
Egykor mondtam: „Várj, szerelmem, amíg orgona nyílik; majd jön a nyár!“
– – – De akkor is messzi járt tőlem már a bimbós csudálkozás.
Kislyánrokolyáim friss, kartonos illata elillant régen; –
És két mámortalan szememre hiába borult két dús, lila fürt. – – – –
Mindegy! Most fejem körül már ősz hajak lágy glóriája ezüstöz
Most itt ülök; s zümmögöm, – utólszor a Lyrán, – még magányom hegyibeszédét.“
„Már készülődik az alkony, kevés az idő, későre jár!
Egykor mondtam: „Várj, szerelmem, amíg orgona nyílik; majd jön a nyár!“
– – – De akkor is messzi járt tőlem már a bimbós csudálkozás.
Kislyánrokolyáim friss, kartonos illata elillant régen; –
És két mámortalan szememre hiába borult két dús, lila fürt. – – – –
Mindegy! Most fejem körül már ősz hajak lágy glóriája ezüstöz
Most itt ülök; s zümmögöm, – utólszor a Lyrán, – még magányom hegyibeszédét.“
„Boldog, bizony, ki már szűzre vetkőzte, özveggyé sírta szívét,
S ágytól-asztaltól az Élettel elváltan még élni tud,
Ki már képeskönyvet rajzolt a tarka világról, – kicsinyült s torz alakokkal
S lapozza, – ha a Bánat is, utólsó, szép társa már elhagyni készül.
– – – – Ki, bár későn-érve, s fukarul adta a csókjai fanyar gyümölcsét,
És nem állt kezéhez a Lyra; – – – de menni idejébe' tudott. – – –
Ki leszerelvén; megértette és feloldozta sorsát és magát,
És egyedül, – egyedül, egyedül mehet a halála elébe!“
S ágytól-asztaltól az Élettel elváltan még élni tud,
Ki már képeskönyvet rajzolt a tarka világról, – kicsinyült s torz alakokkal
S lapozza, – ha a Bánat is, utólsó, szép társa már elhagyni készül.
– – – – Ki, bár későn-érve, s fukarul adta a csókjai fanyar gyümölcsét,
És nem állt kezéhez a Lyra; – – – de menni idejébe' tudott. – – –
Ki leszerelvén; megértette és feloldozta sorsát és magát,
És egyedül, – egyedül, egyedül mehet a halála elébe!“
