Füst Milán: A Dalcroze-estély
Füst Milán: A Dalcroze-estély
Kinyújtott nyakak, kidüllesztett kebelek,
Előrevetett fejecskék:
Készen vagytok-e mind az indulásra?
Egy, kettő … most!
Ó kibomlott libegő hajfürtök,
Ó tüzes örvény, lihegő lehellet,
Kavargó szoknyatenger,
Ó lapdázó, kerek kicsi mellek, … stb.
Gellért Oszkár
Előrevetett fejecskék:
Készen vagytok-e mind az indulásra?
Egy, kettő … most!
Ó kibomlott libegő hajfürtök,
Ó tüzes örvény, lihegő lehellet,
Kavargó szoknyatenger,
Ó lapdázó, kerek kicsi mellek, … stb.
Gellért Oszkár
A felolvasás kissé hosszadalmas, a felolvasó hangja nem változatos és nem szuggesztív. És mégis, mikor az első mutatvány kezdődött – ritmikus lábdobbantás zenekíséretre – a csudálkozás és az öröm, a művészi élvezet e félreismerhetetlen két jele spontán erővel és rögtön rabul ejtett engem; meg voltam győződve, hogy ami következik: művészet. S hogy az alkotó itt is hiába próbálta analizálni magát.
Az ellentétek vonzóereje talán a leginkább rabulejtő és mágikus erő: fájdalmat idéz elő és véghetetlen vágyat. E fájdalom és vágy életem legfőbb két mozgató ereje rabul ejtett engem tegnap is: ami ki nem fejlődött és ami virágjában örökre elhalt és megváltozhatlanul csakis fájó vágy maradhat már: a szép, a karcsú és fürge ifjúság, mely a nap fényében ragyogtatja síkos izmait, dereka zeneszóra a törésig hajlik el, mint a nád, húsa rózsaszínű, tiszta és harmatos, mint a sonka, ajkai üdék, frissek, mint a narancs s amely minden eleganciának örök forrása – a fiatal testnek lettem rabja, lelkiekben élő, és a ritmusnak, én, kinek egész élete a mozdulatlanságra, minden mozdulata a nyugalomra áhít.
E férfi kétségtelenül kitűnő tanító. De úgy hiszem, megerőlteti növendékeit: e mutatványok a csudával határosak és sokszor az artisták fegyelmezettségére emlékeztetnek. (Egy hat-hét éves leánykára emlékezem vissza, aki nehéz produkciója előtt lehajtotta kis fejét és erőlködve, meghatóan gondolkodott.) Viszont igaz, hogy az ő eredménye nem szórakoztató, hanem nemes és hasznos.
És úgy tetszett: valóban a test aránya és a végtelen tér misztikus forrása minden zenének, minden ritmusnak. A fájdalom összehúzza rugalmas izmainkat s az öröm szétfeszíti, hogy ropogva pattannak ki, mint az íj – a boldog szerelem tesz könnyűvé és lelkendezővé s a vidámság aprózza lépteid – végül is a komoly életöröm tanít nyugalmas léptű, finomabb harmóniára: ezek volnának a tánc filozofikus alapelemei. És úgy tetszett, hogy e produkciók valóban mélyen átgondoltak, mert a zene és tánc ilyen alapelemeiből indul ki a tanítás.
Meg kell még jegyeznem, hogy a görög egyszerűségre és nyugalomra való törekvés sem volt sikertelen. Az arc szinte mozdulatlan; a fájdalom és szenvedély ne torzítsa el: ez a principum a mozdulatoknak bizonyos elvontságot és átszellemültséget adott. – A gyermekek éneke, zenei tudása szintén meglepő s a nézőtérről Dalcroze tanítása igazán a legjobb módszernek látszik. A kérdés csak az volna: micsoda munka és a gyermek milyen megerőltetése kell hozzá.
Általában: ritmussal, gyermekhanggal, bájos mozdulatokkal és zenével ki ne volna meghódítható? E mester kitűnőt produkált – megejtő eszközökkel.
Befejezésül eszembe jut egy szép hölgy sóhaja, mikor szülőfalujára emlékezett. »Milyen szép is volt, mondotta, milyen boldogító gondtalanság, mikor a Bódvába mentünk fürdeni …« Hogy e gyermekek is boldogan fognak-e visszaemlékezni a Dalcroze-féle bizonyára energikus nevelésre és szépnek fogják-e látni a ritmikus lovacska-játékot: nem tudom. Amit produkálnak, nagyon szép. A gyermeki test művészi kultusza ez, mely a legszebb művészetekkel rokon.
