Sztrakoniczky Károly: Rodin, a rajzoló
Sztrakoniczky Károly: Rodin, a rajzoló
Rodinnek, a szobrásznak egyéniségét és értékét elemezve, ma kettőt állapíthatunk meg annyi bizonyossággal, amennyi bizonyosságot értékelésünknek tulajdonítani merünk. Bizonyos először az, hogy Rodin a kőfaragás művészetének egyik legnagyobb, minden időben tisztán és erősen álló talentuma. És bizonyos az is, hogy ez a talentum nem vitte előre a modern, a legujabb szobrászatot, sőt ellenkezőleg: ez a talentum inkább a fejlődés árja elé tornyosuló szikla, mely a biztos, nyugodt rohamot feltartóztatta és amennyire egy ember erőitől tellett, hamis és helytelen irányba hajlította el.
A legmodernebb szobrászat kétségtelenül érti és vallja ennek a második megállapításnak igazságát s éppen azért szembefordul azzal, amit Rodin és követői – csekély számú és jelentéktelen követői – képviseltek. De nem fordul szembe magával Rodinnel. A modern plasztika tudja, hogy merőben el kell kerülnie a külsőségeket, amelyek Rodin művészetét jellemzik, mert ezek a külsőségek hamisak, a plasztika jellegével és céljaival ellentétesek, ezek a külsőségek egy pittoreszk áramlatnak a plasztikába való átcsapásai és körülbelül a plasztika csődjéhez vezetnek. De senki sincsen, aki ezek után Rodint ne tartaná nagy művésznek. És ilyenképen áll elő az a furcsa állapot, hogy egy nagy művész egyénisége merőben szembekerül a saját oeuvre-jével.
Annak azonban, aki ez oeuvret teljesen és jól ismeri, meg kell értenie a kontrasztot. És a megértést igen nagy mértékben elősegíti Rodin, a rajzoló. Végig kell lapozni Rodin rajzait, meg kell ismerkedni mind a négy etappe-pal, melyre a rajzoló művészete tagolódik s az itt szerzett tapasztalatok a szobrászi munka jellegével párosulva félre nem érthető hangon mondják a következőket: Rodin alapjában véve plasztikus, a legszélesebb, legmélyebb talentumok közé tartozik, kik valaha vésőt fogtak a kezükbe. Csak plasztikusan látott és érzett. Mikor rajzolni kezdett és sokat rajzolt – a formát kereste mindig és mindenkor és grafikájának első két korszaka teljes élességgel magán viseli a szobrászi karaktert. Ezért hasonlítanak ezek a rajzok annyira Michel-Angelo rajzaihoz, vagy, legyünk őszinték: ezért választotta Rodin a szobrászat legnagyobb mesterének stilusát. Mert mindig anyagban gondolkozott, a szobrász anyagában, s a vonalat csak arra használta, hogy általa, vele is a formával kisérletezzen. Rajzbeli alkotása az első két korszakban tiszta plasztika, ennek a korszaknak a rajzai szobrászibbak, mint a későbbi korszakok szobrai.
Mert a későbbi korszakok magukkal hozták az impresszionizmust, melynek Rodin – sajnos! – nem tudott ellentállni. Karaktere nem volt olyan erős, mint tehetséges s nem tudott lemondani arról az előnyről, melyet a divatos és hatásos tendenciáknak a szobrászatba való átvitele jelentett. Megcsinálta az impresszionista szobrokat és – elárulta velük a plasztikát. Ma már egészen kétségtelen, hogy a szobrászi impresszionizmus, az anyaggal való tréfálkozás és mindaz, ami Rodin művészetét kivülről, a felületen jellemzi, csak trükk volt. Ez a trükk mindenesetre rontott Rodin előkelőségén is, azokat pedig, kik kevesebb tehetséggel utána indultak, teljesen elértéktelenítette. A komoly és erős plasztika szakított ezzel a trükkel és ma már senki sem indul Rodin után. Ő, a mester, az impresszionista, egyedül maradt. De megmaradt nagynak, erősnek a trükkök és a leleplezés dacára is, mert a nagy, a tisztán szobrászi művész ma is és mindig konstatálható benne. Szobrain keresztül nehezebb ez a megállapító munka, mert itt le kell rántani a külsőségeket, melyek a tiszta szemléletet zavarják. Rajzaiban ellenben nincsenek külsőségek, ezek csak a szobrász megnyilatkozásai. Különösen a korábbiak, amelyek közé tartozik a Nyugat mostani számában reprodukált is. Ezek alapján világosan megállapítható, milyen nagy szobrász. – Ezek az apró dokumentumok tisztán maradtak és nem engedik, hogy lerontsa saját nagyságát, bármily buzgalommal dolgozik is rajta.
