Bálint Aladár: Növendékpiktorok kiállítása
Bálint Aladár: Növendékpiktorok kiállítása
Gondolnak-e a festőprofesszorok hivatásuknak arra a nehézségére, amely munkájuk eredményességét szinte tragikusan problematikussá teszi?
Igazságokról győznek meg fiatal embereket, amelyekről ők maguk sem tudhatják, csakugyan igazságok-e. Olyan dolgokra tanítják őket, melyeknek az ellenkezőjét kell, hogy csinálják, ha már jól megtanulták és megértették a mester szavát és e megértés után még tovább is akarnak haladni.
És milyen gyakran megtörténik, hogy a mester megtagadja a tegnapját és tegnapelőttjét, ugyanazt, amelyhez a tanítvány réveteg kezekkel nyúl és boldog, ha megközelíti a tovaszállt fikciókat.
Nálunk még nem is olyan régen Kelety volt az uralkodó planéta, ő volt a »minta.« Amit ő festett, az volt az igazság. Utána Székely Bertalan, Lotz, Benczúr és a többiek. Majd Zemplényi. Most Ferenczy Károly az igazság. Őt tanulja a legtöbb fiatal festőnövendék. (Értve alatta az Andrássy úti fiúkat. A Munkácsy-utcai társaságon már nem lehet segíteni.)
Széles foltok, napsütés, pleinair és egyebek. Egykor bolond volt, szentségtörő, aki így festett, ma iskolában tanítják. Olyan ismert eset, hogy felesleges reflexiót hozzáfűzni.
Igen ám, de a fiatatok kiállítást rendeznek. Mint a felnőttek, öregek. Nyilvánosságot akarnak, közönséget, amely vásárol. Évről-évre nagyobb a kiállítás mérete. Ki tudja, talán egy kamasz Rembrandt bujkál a vásznak között. Aki ma még oly esetlen, hogy szorgalmi dolgozatát állítja elénk. Lehet, de nem a szemlélő lelke rajta, ha a szunnyadó tehetség vergődését nem érzi ki a festékréteg alól.
Egy képet sem találtam, amely megkapott volna. Nagyon szerény feladatok izgatják a kiállítás résztvevőit. Hogy holnap mi lesz, ki tudja, ma a legnagyobb részük felületes és rajztudásukról sem alkotható valami kedvező vélemény. A professzorokat okoljuk? Nekik elég baj a maguk ingadozása. Vagy amelyikük meg már nem is ingadozik?
