III.
III.
Az élet szenvedélyével gyűlölök mindent, ami az élet látszatát kendőzi magára, de a halálnak, az elszáradásnak a szerve. A mostani protestantizmus ilyen szervezet. Pedig talán nem közönyös a kérdés: ha már megvan egy szolidaritás, melyet közös múlt és értékes tradíciók kovácsoltak össze, s ha ez a szervezet eredeti funkcióját elvesztette, milyen új funkcióval nyerhet új életet? S talán nem mellékes dolog hozzátenni: hogy e szolidaritásban a magyarság több milliója van.
Igen értékes analógia e kérdés megoldásánál a magyar politikai ellenzék példája. Míg a közvélemény a 48-as tradíciókon, annak Ausztria-ellenes nemzeti-hazafias jelszavain hevülgetett, a magyar ellenzék virágkorát élte, s vezetői nemzeti hősök voltak. Hogy azután e jelszavak a szocializmus folyton növekvő hatása alatt megkornyadoztak, az ellenzék a konzervatív kormány és a szocializmus székei között éppen úgy pad alá esett, mint a protestantizmus a katolicizmus és a haladó irányok közt. És mi történik? Az ellenzék emberei felismerik a helyzetet és meggyőződésük, tradícióik, húsuk-vérük ellenére magukra pirosítják a szociáldemokrácia legnépszerűbb jelszavait. Mert belátják, hogy a mostani ellenzék óriási percentben minden hajlandóságaival hanyatt-homlok ellentétben van a szocializmussal, lassanként az élet kényszere alatt létrejön egy olyan magyar ellenzék, mely tényleg őszintén és becsületesen: mert organikus érdekeivel fogja szolgálni a magyar demokráciát.
E példa útmutatása világos, szuggesztiója kikerülhetetlen. Egy – már említett aggály – azonban fennmarad. Ha a protestantizmus magáévá teszi a haladó tanokat, s régi funkciójához híven az előre törekvők harcos orgánuma lesz, hitbeli tartalma lassanként teljesen szét fog oldódni. Akiket azonban ez az eset riasztgat, nyugodjanak meg az elkerülhetetlenben, annál is inkább: mert ez már napjainkban nagymértékben bekövetkezett. Tényleg: a protestantizmusnak jelenleg pozitív hittartalma nincs és nem is lehet. Nem lehet, mert azon alapelv értelmében, melytől létjogát nyerte, nem állhat elő pozitív hitbeli követelményekkel semmilyen egyénnel szemben sem. A protestantizmus lényegileg ellenzéki, harcos szervezet, s csak addig élhet tovább, míg lényegét meg nem tagadja.
Ezt nem látták be azok, kik a katolicizmussal és konzervativizmussal falcs szövetséget kötve politikai és társadalmi téren lejáratták a protestantizmust. A protestantizmus csak úgy élhet meg, ha mint a folytonos haladás szerve, tartalmában újra meg újra megújítja magát.
Kiszámíthatatlan az a nyereség, ami az egész Magyarország jövőjére várna, ha ez a hatalmas szolidaritás a szociáldemokrácia harcos organizmusává válna. És nem mindenképp hasznos volna, ha a nyugat haladó eszméit egy olyan szervezet asszimilálná a magyar élet számára, mely elemeiben túlnyomólag magyar, és mély gyökerei vannak múltunk szerves fejlődésében?
