Ady Endre: A gyermekség elégiája
Szegény Krisztus, te, gyermek,
Kit, jaj, keresztre húznak
Vén, papi fejedelmek.
Ravasz, bús erkölcs-vermek,
Hajnali diák-biflák,
Iskolás ijjedelmek.
Sok tannak, rajznak, szernek,
Éktelen szögek kínja,
Miket a fejbe vernek.
Kik mukkanni se mernek,
Csak kínnal lent a szívben,
Fonnyadnak és hevernek.
Akik hiába kelnek
S kiket fölnőtt irígység
Őrségei tepernek.
Minden csapással ver meg,
Te: legszomorúbb ember,
ezerszer ember: gyermek.
E nagy, iszonyú pernek
Izzó vas-szűzek állnak:
Korán-jövő szerelmek.