Tóth Árpád: Obulus
S merész, ezer viharban derűsen szállni révbe,
Ki életem hajóján már csüggedezve bolygok,
Szemem ma hadd merítsem a drága dal vizébe,
S feledjem, hogy hajómon patkányok raja rág,
A szennyes, vaksi gondok s hogy édes Ithakámat
Távol ködökbe rejti ez örvényes világ.
S az összehajló percek susognak, mint a hársfák
S közülük idegen királylányként az édes
Árkába becsókolja békítő kacagását,
E zengő, halk ezüstpénzt, halotti obulusnak.