Füst Milán: Karnevál
Egy palotából, - mint hideg kövekből indúl
Meleg forrásnak áradó vize!
Szép foguk közt gyöngyözött a bor!
S egy táncos lánykát vitt, kinek bokája szép,
Selyem bokája puha, mint a körte!
S nyelve fénylett, amint énekelt!
Egy palotából jött ez áradó csapat!
Magamban átkozódtam: sülyednének el!
S ez őrjöngőknek lelke más vidékre száll!
S az örvény elragadott engem is!
S az irígy bánata halkan beszélt:
Szobrok a magasban, sötét, kövült alakok, ti szentek!
Mért oly borús az én életem!
Én hozzám hajlik folyton s elborít!
Arra, ki e táncot intézi, mert mulattatja őt:
Én is, én is jó táncos vagyok!
S adja, hogy az mulattasson engem is,
Ami mások szíve-csendjét felveri,
Tréfásan int nekem s incselkedőn:
Hisz nincsen szebb a játszi szerelemnél!…"
Miként rakéta forrón s színesen repül!
S egy percig eltűnődvén, vigadjatok tovább!