Balla Bálint: Az első és a második

Teljes szövegű keresés

Balla Bálint: Az első és a második
Ruttkay György a polgári társadalom úgynevezett „puritán” erkölcsi alapján áll – azon a bázison tehát, mely kérlelhetetlen büntetésszolgáltatással sújt le mindent, ami ellene támad. Az az érdekes drámája, melyet most játszott el a Nemzeti Színház, nemcsak ebben a polgári morálban fogant, hanem egyenesen ennek diadalát példázza is. Az erkölcs, mely szerint egyedülható és meg nem másítható, nem ismer kivételeket. Senkinek sincs másfajta joga az erkölccsel szemben: nincs a szerelemnek, nincs a művésznek: mert csak egyfajta morál van: – ez a kérlelhetetlen, ez a szigorú, ez a puritán, ez a polgári vérmérsékletnek való. Nem véletlenül említjük a szerelem s a művész ellenkezését ezzel a világfelfogással, mert hisz a Ruttkay darabja elsősorban erről szól. Az íróról, ki a maga művészjogánál s a maga szerelemjogánál fogva otthagyja első feleségét, hogy egy másik asszonyhoz kösse a maga életét, s aki ebben a második szerelmi életében csúnyán és szánalomraméltóan összetörik. Nem fatális véletlen ez Ruttkay drámájában, nem empirikus esély, hanem kérlelhetetlen végzetesség, mely büntet. Nem érezzük, hogy minek hevében sújt le a büntetés, de végső eredményében megint csak a polgári morál diadalát látjuk.
De: érdekes drámában látjuk; Ruttkay György ebben az életfelfogásban és ebben a körben, amelyet maga számára kiválasztott, különös életet tud meglátni és megformálni. Eszközei elsősorban színpadiak, mint ilyenek kipróbáltak és biztosan hatók. Dikciójának formája gyakran egészen hagyományos – de lendületében, néhol retorikus emelkedettségében kiválóan alkalmas arra, hogy mélyebbé és hangsúlyosabbá tegye a drámai összeütközést. S mindazt, ami tradicionális ebben a formában, enyhíteni is tudja néhány vakmerőbb színpadi ötlettel. A darab legerősebb része a második felvonás, amely teljesen egységes, kerek és művészi. A Nemzeti Színház becsületes eszközökkel és tisztességes eredménnyel szólaltatta meg Ruttkay darabját, mely legelsőbben Alszeghy Irma megnyugtató és megható művészi meg asszonyi képességei számára adott előnyös feladatot. A második asszony figurája számára Paulay Erzsinek voltak kitűnő külső és részben belső tulajdonságai. Somlay a férj szerepében darabos volt, de megfelelően passzív. Egy kísérő figurában tökéletes Gál és egy karikatúrában nagyon jó Kürthy.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem