Nagy Zoltán: In memoriam
Nem révbe bár: biztos zátonyra értem.
Élet minden utjáról már letértem,
Kerek kriptám lett zárt látóköröm.
S magam megadtam immár kegyelemre;
Fehér rongyot tüztem a fegyveremre,
A harci zaj süket csendbe csap át.
Menekülök vad fennsikján a mának
Csend-várába szép Melancholiának
Vágyaim szétvert rongyos seregével.
Kevés szavam vezeklem mindhalálig.
Hős bánatom vén lemondásra válik,
Halott szemem már nem lát több csudát.
A lég legyen már könnyü énnekem!
Irgalmas kézzel zárd le két szemem
És szivemen forditsad meg a címert.