Halász Imre: Rákóczi után Thököly
Halász Imre: Rákóczi után Thököly
Kuncz Aladár, a kitűnő tollú fiatal tanár tanulmányt írt ilyen cím alatt: Thököly a francia irodalomban. Megtudjuk ebből, hogy – főleg Thökölynek a Habsburgok ellen folytatott küzdelmei révén – Franciaországban 1680 körül és később is valóságos Thököly-kultusz uralkodott. Szerzőnk egész sereg francia memoárt sorol föl, melyek Thökölyről szólnak. De különösen behatólag ismerteti azokat a francia regényeket, melyeknek hőse Thököly volt. A franciáknál 1660 körül a régi terjengős regények helyett, melyek antik vagy pásztorköntösben szerepeltették hőseiket, rövidebb történeti regények jöttek divatba, melyekben kiválóbb kortársaknak juttattak szerepet. A mi Thökölynket kalandos életpályája és Zrínyi Ilonával való házassága, melyet regényesen ki lehetett színezni, kedvelt regényalakká tették a francia írók szemében. Kuncz Aladár négy regényt és egy drámát ismertet, melyeknek hőse Thököly Imre.
Az első ily regény V*** jegy alatt 1685-ben jelent meg Párizsban. Címe: Histoire de Madame de Serin (értsd „Zrínyi" Ilona) et du comte Tekeli. A regényíró egynémely adatát egy ugyancsak 1685-ben (tehát Thököly bukása évében) megjelent „Histoire des troubles de Hongrie” (a Magyarországi zavarok története) című terjedelmes munkájából vette.
Egy másik Thököly-regényt az Orleans-i herceg udvarához tartozó Préchac írt. Címe: Le comte Tekely. Ez népszerű könyv lehetett, mert olasz és hollandi nyelvre is lefordították. Ugyanettől a szerzőtől még egy magyarországi tárgyú regény is jelent meg, „Seraskier pacha”, ebben is szerepel Thököly, ki Bécs ostroma után megjelenik a szultán udvarában s az ellene emelt árulási vád alól igyekszik magát tisztázni. Hogy minél tarkább legyen a történet, a francia regényíró – nem törődve a történeti hűséggel – sok kalandos epizódot halmoz össze, így többek közt szerelmi viszonyt sző a szultán legszebb háremhölgye és a daliás Thököly közt, ki pedig ekkor már rég a bájos madame de „Serin” férje volt.
Száz évvel később Thököly megint felbukkan a francia irodalomban. Pigault-Lebrun dolgozta föl Thököly életét és szerelmét „Les Barons de Felsheim” című regényében, de e mögött már kevesebb a történeti háttér.
Legnépszerűbb Thököly-feldolgozás a francia irodalomban Pixerécourt-nak, a franciák Kotzebue-jának 1804-ben írt melodrámája: Tékéli ou le siege de Montgatz (Thököly és „Munkács” ostroma). Ez a darab ezerötszáz előadást ért meg, úgy hogy a párizsi Ambigue Comique igazgatója meggazdagodott belőle. Ez az író még jobban lábbal tapossa a történeti igazságot, mint regényíró előzői. Például Munkács védelménél, melynek idejében szegény Thököly már Konstantinápolyban internált emigráns volt s mely védelmet egészen hőslelkű felesége, Zrínyi Ilona vezetett, ott szerepelteti magát Thökölyt is, hogy elfogathassa vele az ostromló tábornokot, a hírhedt Carafát, s azután nagylelkű pózok közben megkegyelmeztethessen neki.
Ez inkább irodalmi kuriózumok jellegével bíró szépirodalmi munkák nagyon is beható méltatása után a szerző egy oly munkával ismertet meg bennünket, mely a történetbúvárnak is nyújt megbízható adatokat. Ez a híres francia útleírónak, Motray-nek „Voyage en Europe, Asie et Afrique” című munkája, mely 1727-ben Hágában jelent meg. Ez a tudományos utazó lutheránus pap volt Konstantinápolyban s éveken át bizalmas viszonyban állt Thökölyvel. sokat foglalkozik a fejedelem személyével s nem egyszer Rákóczi Mikes Kelemenjét juttatja eszünkbe. Érdekes például, ahogy Motray leírja, hogy a Thököly környezetéhez tartozó magyarok szerettek nagyokat inni, éltetve különféle személyeket. A tudós francia néha 24 óráig is nyomta az ágyat egy ily Bacchus-csata után, amelyben rendesen maga Thököly is, sőt a felesége is részt vett. De a fejedelem nem ivott sokat köszvénye miatt, a ház úrnője azonban kevésbé volt tartózkodó, de Motray udvariasan hozzáteszi, hogy a neméhez illő korlátokat sohasem lépte át.
Mikor 1700-ban a spanyol örökösödési háború kitörni készült, Fériol francia konstantinápolyi követ rávette Thökölyt, hogy a maga részéről is mozgasson meg mindent a magyarországi Rákóczi-szabadságharc előmozdítására. Erre – köztünk mondva – Rákóczi mostohaapját talán nem is kellett valami nagyon biztatni. Thököly 1701 nyarán útnak indult Drinápoly felé, hol akkor a szultán tartózkodott, hogy egy emlékiratot nyújtson át neki, mellyel rá akarta venni a szultánt a magyar mozgalmak támogatására. Erősen bízott hosszasan és nagy gonddal elkészített memoranduma hatásában. A szultán engedelme nélkül nem lett volna szabad távoznia Konstantinápolyból. De ő ezen is túltette magát. A szultán, ki akkor jó viszonyban volt és akart maradni a bécsi udvarral, fölháborodott Thököly merészségén, be sem bocsátotta Drinápolyba, hanem visszaparancsolta Konstantinápolyba, de azzal a hozzáadással, hogy innét nyomban induljon Nikomédiába. Így lett Thököly a szultánnál kegyvesztetté s jutott a nikomédiai számkivetésbe, honnét 1702. december végén a közeli Csidgek-Mejdánba („virágok mezeje”) vitték. És itt, egy szerény mezei lakban élte le hátralévő napjait.
Motray ismételve meglátogatta Thökölyt Nikomédiában és Csidgek-Mejdánban is, és nem lehet megindultság nélkül olvasnunk egynémely elbeszélését, mely vázolja, hogyan élt Thököly és felesége ott a világtól elzárt magányban. A hőslelkű asszony néhány héttel utóbb utolsó állomásukra érkezésük után meghalt. Élete végszakaszából Motray-tól megtudunk egy adatot, mely eddig nálunk ismeretlen volt. Az volt a terve, hogy elzarándokol Jeruzsálembe s e célra négyezer aranyat tett félre, s ezt az összeget és néhány ékszert egy zárt kazettában elküldte a galatai jezsuitáknak azzal, hogy ha netalán jeruzsálemi zarándokútját nem fogná tudni megtenni, szolgáltassanak érte halála után miséket. Thököly csak később tudta meg ezt a dolgot, s mikor felesége veszedelmesen megbetegedett, ügyes fogással visszakérette a kazettát a jezsuitáktól. Három nappal a küldöncnek Galatából visszaérkezése után megjelent Csidgek-Mejdánban egy jezsuita gyóntató, de a fejedelemnő ekkor már meghalt és el is volt temetve – óhaja ellenére ott helyben, mert ő azt kívánta, hogy a galatai jezsuiták temploma sírboltjában tegyék örök nyugalomra. (Később nagy pompával meg is történt hamvainak odaszállítása.)
Thököly, ki mint Motray a titkártól hallotta, nagy ellensége volt a jezsuitáknak, nem adta vissza a kazettát a gyóntatónak, ki szerette volna azt visszakapni, hanem ezzel a jó humorra valló mondással utasította el: „A fejedelemasszony ezt az összeget a földi Jeruzsálembe való utazásra szánta – az égi Jeruzsálembe való utazáshoz nincs szüksége pénzre.”
Neje halála után most már még szomorúbb lett Thököly élete. Motray előadásából sejthetjük, hogy hasonló csalódásokban és kiábrándulásokban volt része, mint később Rákóczinak Rodostóban. Motray 1703 tavaszán látogatott el hozzá utolszor. Az emberek már kezdték feledni a beteg száműzöttet. Motray április 2-án vett búcsút tőle. Konstantinápolyba visszatérve Thököly megbízásából fölkereste Williams angol követet s kérte, hogy tegyen valamit Thökölyért, ki szeretett volna visszatérni Konstantinápolyba. De Williams kijelentette, hogy nem tehet érte semmit, kivált most, mikor Magyarországon újra kitört a háború a császár és a magyarok közt.
Thökölyről kevéssel halála előtt azt híresztelték, hogy katolikus hitre tért. Ez nem történt meg. De nem egészen hiába zörgött a haraszt. A jezsuiták, a pápa és a francia udvar kegydíjával biztatták arra az esetre, ha áttér. De 1705. szeptember 10-én kelt deklarációjában kijelentette, hogy mint lutheránus akar meghalni. Három nap múlva kiszenvedett.
