Térey Sándor: Fehér fa
Térey Sándor: Fehér fa
Mint kertje mélyén ősi kúriának
egyedűl álló különös fehér fa,
melyet a déd hozott karcsú csudának
Indiából zömök fák közé - néha
egyedűl álló különös fehér fa,
melyet a déd hozott karcsú csudának
Indiából zömök fák közé - néha
sajgást érzek törzsemben megbizsergőn,
gyökereim a földből kiszakítni,
a lelkemet önnön lelkemmel szítni
és nőni, nőni, túlnőni az erdőn!
gyökereim a földből kiszakítni,
a lelkemet önnön lelkemmel szítni
és nőni, nőni, túlnőni az erdőn!
Keskeny, finom leveleimet bántja
a nap egyforma, monoton sütése
félek, (magányos fának nincs barátja)
a nap egyforma, monoton sütése
félek, (magányos fának nincs barátja)
hogy szavaim szürke kérgét lehántja
s kiragyog az idegen, bámész népre
gondolatim friss, meztelen szépsége!
s kiragyog az idegen, bámész népre
gondolatim friss, meztelen szépsége!
