Bálint Aladár: Új művészet?

Teljes szövegű keresés

Bálint Aladár: Új művészet?
Egész Európa egyetlen óriási csatamező. Nyolc ország méri össze fegyvereit, de ki tudja, talán egy nap vagy egy hét múlva nem követi-e a hadakozó nyolc országot másik három? Most még csak Európát dúlja át a háború minden fantáziát meghaladó borzalma és Távol-Keletről még csak kisebb összezördülés híre ér ide hozzánk, de ki tudja, mi lesz holnap, holnapután?
Százezrek vére festi pirosra a szikkadt francia, belga dombokat, az orosz, lengyel határon fegyverek egész erdeje oltja ki a drága emberi életet, mocsarak, tavak vizét temetetlen emberi holttestek párolgó vére duzzasztja, városok dűltek romba. Embernyi ágyúgolyók megvíhatatlannak vélt erődöket söpörtek el a föld színéről, félrebillent összehorpadt páncéltornyok kandikálnak ki a romok közül, alul a kazamatákban több száz összelapított hulla hever – talán hónapokig –, mert nincs gép, alkalmas szerkezet, mely eltakaríthatná a rájuk zuhant mázsás cementtömböket. A levegőben lassú siklással léghajók úsznak, máskor gyönyörűség, sok száz ember mulatsága, látványosság, most borzalom; halált hullajtanak alá a megriadt emberbolyra.
Az emberek, kiket nem szólított harcba a falakra ragasztott szigorú parancs, fogvacogva vagy kipirulva olvassák a háború híreit. A nagy rulettasztalon mérhetetlen értékek hevernek. Senki sem maradhat közömbös szemlélője e játszmának. A tét egy-egy ország fennmaradása vagy összeroppanása. Most készül a világ új térképe.
A teremtő, értéket felhalmozó kéz életet olt, vagy tétlenül meredten pihen, szünetel az emberi munka. A termelés, a kultúra folyton gyarapodó magasságok felé törő alapépítménye roskadtan, elhagyatva áll, nem táplálja testét az embermilliók erőfeszítése, vérkeringése megakadt, folyamatossága megszűnt, a világgazdaság kisebb egységekre bomlott.
És a művészet?
A művész, kinek idegszálaiban sokkalta intenzívebben továbbrezeg a külső világ hangja, színe, formája, mint bárki más emberben, éppen őt nem érintenék a háborús világ mérhetetlen izgalmai? Alkotó ereje szüntelenül munkára serkenti őt, talán még inkább, mint máskor, de benyomásai másképpen rendeződnek, a benne felhalmozott nyersanyag feldolgozása másképpen történik, mint nyugalmas időkben.
Alkotó ereje munkára serkenti a művészt, de a művészi termelés iránya, mértéke szükségképpen megváltozott. Arra nem számíthat a művész, hogy az emberekben érdeklődést tudna kelteni olyan alkotásokkal, melyekkel még csak három hónappal ezelőtt is nagy morális és anyagi eredményeket ért el. Ami az anyagiakat illeti, a helyzet ma az, hogy képet senki sem vásárol, szoborra megbízást nem adnak, épületet nem építenek, új operák betanításával, új darabok költséges és fáradságos rendezésével nem foglalkoznak. Senki sem érdeklődik túlságosan az iránt, hogy Shawnak mik a színházi tervei, Rodin hogy vélekedik a görög szobrászatról; egy hazatért sebesült közhuszár elbeszélése mélyebb gyökeret ver a hallgatóban, mint a legnagyobb rutinnal felépített Bernstein-dialógus. A legizgatóbb irodalmi csemege ma Stein generális hadijelentése, a legszebb képzőművészeti termék egy gépfegyver vagy 42-es ágyú fotográfiája, és a néhány hét előtt még lehetetlen, nevetséges fogalom – a csatakép feltámad. A fogalmak átértékelődnek, új veretet kapnak az elkoptatott szavak.
Épp most jelent meg a Neue Zeit legfrissebb számában Kautskynak a háborúról írt cikke… Azok az idők rég elmúltak, melyekben egy nagy háborúnak nem volt egyéb következménye, mint az, hogy a legyőzött féltől elvontak néhány négyzetmérföldnyi területet. A kapitalista termelő mód oly gyorsan halmozza egymásra a folytonos változásokat, ellentéteket, problémákat, hogy nem lehet többé nagy háború, amely legalább olyan nagy változásokat: bomlást és újjáalakulást ne hozna magával a társadalmi szervezetekben
A kitűnő tudós írása csak vázlatosan érinti a témát, és mert elkövetkező időkről beszél, jóslásokba nem bocsájtkozik, csupán a szükségszerű fejlődés logikus menetére utal.
Hogy milyen lesz a háborút követő idők művészete, azt részleteiben ma még meghatározni nem lehet, de nagy vonásokban lerajzolhatjuk a bekövetkező evolúció irányát.
A háború sem tart örökké, ezzel tisztában vagyunk mindnyájan. Csataképekkel bizonyára bőségesen elhalmoznak bennünket a festőink és keletjük is lesz. Azonban Gros, Vernet, Delaroche, Verescsagin, Matejko, Menzel művészete, ha feltámad, e feltámadásnak nem lesz jelentősége, mint amelyet, a csataképek már most berendezkedő iparosai, a maguk könnyű boldogulásával kapcsolatosan elképzelnek.
A háború reá fogja ütni súlyos bélyegét, mint minden másra, a művészetre is, de ez egyáltalában nem egyértelmű a múlt század első derekában uralkodó csatakép-romantika változatlan felújulásával. Nem ismétlés, hanem megtisztulás lesz a komor, sötét idők eredménye.
A művész, ha saját személyében nem is vett részt a háborúban, kitörülhetetlen emlékekkel gazdagodva fog ismét munkához. Ha meg részt vett, akkor emlékei eminens, elhatározó erővel lépnek fel benne alkotás közben. Fülébe belécseng az ágyúk dörgése, ha ecsetjét végighúzza a vásznon, a csendes halmok, zöldellő erdők mögött fölvillan előtte a gránátok szétfröccsenő vörös tüze, rohanó gépkocsik, karcsú ágyúk formája. Szanaszét heverő hullák, összeomlott házak, szétroncsolt, megsemmisített hadiszerek emléke kíséri őt hosszú időn keresztül.
Ha igazán művész valaki és nem kókler, lehetetlen, hogy az idők komolyságát művészete vissza ne tükrözze.
A képzőművészet fejlődésének végtelen vonalába a maga súlyával beleilleszkedik az 1914. esztendő is. Ha visszatekintünk az utolsó száz esztendő művészetének kialakulására, a napóleoni idők lépnek elsősorban homloktérbe. A napóleoni háborúk és a görög szabadságharc heroikus nyugtalanságot oltott a művészekbe, a politika eseményei csak szították ezt az izgalmat. A hivatásos csatakép-festőket ne vegyük számításba, mert azok csak regisztrálták az eseményeket, hanem emlékezzünk vissza azokra, akiket nem elégített ki a hozzájuk túlságosan közel álló jelen, akik vagy a klasszikus ókor hőseihez fordultak és valami felemás klasszikus-romantikus-irodalmi művészetet csináltak, vagy pedig a nyers természethez fordultak és az eminenter festői elemek kiemelésével láncot tudtak formálni a múlt és a jövő között.
Delacroix-ra gondolok elsősorban, aki ábrázolásaiban túláradó temperamentumánál fogva gyakran már az emberi fegyverek erejét is kevesellte és egymást marcangoló fenevadak váltották fel vásznain a viaskodó embert.
Míg Manet-ig eljutottunk, közbeesik a francia társadalom hirtelen átformálódása. Ő szakít elődeinek klasszicizmusával és ha a kommünardok kivégzését ábrázolja, Goyához fordul. Cézanne forradalmiságához nem tapad vér, de annál nagyobb átalakulása festői látásának. Utána a kubizmus és a futurizmus.
E két egymással csak a megnyilatkozás külsőségeiben összefüggő irány, mely szélsőséges feszültségében megelőzte a mostani idők delíriumos lázát, most biztosan feloldódik az egymásnak szegeződő, egymást felemésztő erők hatalmas kirobbanásában, a végső lehetőség bekövetkezése után várható nagy lehiggulásban.
Valami nagy nyugalom kell, hogy kövesse azt a határtalan nyugtalanságot, amely a világháború legfőbb oka. E nagy nyugalomnak, biztosságérzésnek megfelelő monumentális művészet bekövetkezését várjuk. Nagyszabású, komoly, tartalmas művészetet várunk, mely kizár minden frivolitást és alapja szolid kell, hogy legyen. A fiatalokra, a küzdelmekben megedződött művészekre hárul az a feladat, hogy e művészet pilléreit lerakják.
Az emberi szolidaritás e nagy összecsapásban máris megerősödött. Megerősödése csak növekedhet és a remélt, óhajtott béke szoros kapcsokkal fűzi majd egybe az emberiséget. A népek kicsinyes versengését, apró-cseprő politikai csatározások, diplomáciai cselszövések nyomait elmossa a most folyó végzetes leszámolás.
Az a béke, amelyet most kötnek, kell, hogy hosszú időkre biztosítsa az emberiség nyugalmát. Életberendezkedésünk szilárdabb talajon nyugszik majd, ha ez bekövetkezik. A gazdasági élet válságai se riasztják meg annyiszor a dolgozó értéktermelő Embert. Nem máról-holnapra élünk, és amit termelünk, bútor, szerszám, gép, épület, út, csatorna, berendezkedésünk minden eszköze, tisztán és érthetően elárulja a várt korszak e tendenciáját.
És ha a szerencse talán elpártolna tőlünk, akkor is kettőzött erővel megfeszített küzdelemmel korrigáljuk ki a sors szeszélyeit. De erre gondolni se szabad.
A művészet, ha egy ideig a borzalom szépségeinek futárja lesz is, csakhamar az emberiség örök értékei, a békés megértés, a fajok, osztályok határsorompóit ledöntő nagy szolidaritás mellé szegődik. És akkor mindnyájunk művészete lesz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages