Boross László: Feldmarschall Graf Schlieffen: Gesammelte Schriften

Teljes szövegű keresés

Boross László: Feldmarschall Graf Schlieffen: Gesammelte Schriften
A lányait korán hozzászoktatta gróf Schlieffen Ágost, hogy hadtörténeti műveket olvassanak. A német vezérkar élére Moltke javaslatára került. Már 73 éves volt, mikor e díszes polcról visszavonult a nyugdíjas életbe, de munka nélkül azután sem tudott meglenni. Utolsó éveiben katonai tanulmányokat írt, melyekkel megéreztette a veterán, hogy mily tragikus dolog volt pályafutásának háború nélkül letelnie. G. d. I. Freytag von Loringhoven e tanulmányokat két kötetben és kb. 200 ábrával összegyűjtötte, előszónak pedig megírta hozzá Schlieffen életrajzát. Schlieffen haláláról Freytag ezeket írja: In seine Fieberphantasien mischten sich Gedanken über Geschichtliches, Politik, Krieg, Schlacthbeschreibungen und die Familienstiftung, Seine Worte bekundeten Kenntnis der Krankheit, so sagte er gelegentlich: Also Kopfrose, dann merkwürdig, dieser Kräftezerfall. Seine letzten Worte waren: kleine Ursachen, grosse Wirkungen.
Schlieffen összegyűjtött iratai között az első kettő: Der Feldherr és Der Krieg in der Gegenwart. Ezek nagy feltűnést és megütközést keltettek, mert az áll bennük a modern hadvezérről: Er befindet sich weiter zurück (a harctér mögött) in einem Hause mit geräumigen Schreibstuben, wo Draht- und Funken-Telegraph, Fernsprech- und Signalapparate zur Hand sind, Scharen von Kraftwagen und Motorrädern, für die weitesten Fahrten gerüstet, der Befehle harren. Dort auf einem bequemen Stuhle vor einem breiten Tisch hat der moderne Alexander auf einer Karte das gesammelte Schlachtfeld vor sich, von dort telephoniert er zündende Worte und dort empfängt er die Meldungen der Armee- und Korpsführer, der Fesselballons und der lenkbaren Luftschiffe, welche die ganze Linie entlang die Bewegungen des Feindes beobachten, dessen Stellungen überwachen.
Über Millionenheere azt írja, hogy ő nem ismer egy hadvezért se, aki sokallta volna – de százakat ismer, aki kevesellte hadseregét. Másutt azonban azt is megírja, hogy: Armeen in der Grösse der von Königgrätz weden mehr als den vierfachen Raum von damals umspannen (a modern gyalogsági taktika miatt) Sie sind gering gegen die Massen, die in einem zukünftigen Kriege auftreten werden.
Schlieffen főműve: Cannae. Ebben a moltke-i stratégia szempontjából végigkritizálja az egész hadtörténelmet és körülbelül arra a konklúzióra jut, hogy a cannaei és a sedani csatán kívül talán egyet se volt érdemes végigküzdeni. Legföljebb Nagy Frigyes és Napóleon néhány csatájáról lehetne még beszélni. Moltkét az alvezérei közül egy se értette, és csak Alvensleben volt egyszer hasznára. A stratégia fő elve az Umfassung, a Getrennt marschieren, vereint schlagen. A cannaei csata azért mintakép, mert Hannibál közrefogta az ellenséget, dacára, hogy ez többségben volt. De mindinkább belátták, hogy a közrefogást akkor lehet a legtökéletesebben keresztülvinni, ha a közrefogók vannak többségben. Most már tudjuk, hogy miért kell Schlieffennek Millionenheer. Epigonja Moltkének és az epigonjelleg minden mondatán, minden életmegnyilatkozásán kiütközik, melyet Freytag v. Loringhoven semmi rosszat nem sejtve tudtunkra hoz.
A csataleírások különben nagyon lucidusak és ezekből két érdekes tanulságot lehet levonni.
Nagy Frigyes és Napóleon elkövethettek száz hibát és nem lett belőle baj, ellenfeleik viszont ha egyetlenegy hibát se követtek el, már ez is baj volt: végzetes passzivitás.
E boszorkányos dolog magyarázatára elég mondani a torgaui és az első friedlandi csata történetét. Torgaunál Nagy Frigyes be akarta keríteni két oldalról az orosz-osztrák túlerőt. De Nagy Frigyesék részéről súlyos hibák történtek, az egyik oldalon sokkal korább érkeztek meg, mint a másik oldalon és csúfosan visszaverettek, az ellenség azonban nem üldözte őket, mert csak nem hagyja magát formidabilis pozíciójából kicsalogatni? Nemsokára megérkeztek és támadták a poroszok a másik oldalon is. Meghallván az ágyúdörgést, a poroszoknak már megvert fele azonnal visszafordult és ugyancsak támadt. Az összegyömöszölt ellenséges túlerőnek aránylag sok vesztesége volt, hisz ellene minden golyónak találnia kellett. Erre az osztrák-orosz vezénylet megállapodásra jutott, hogy egy pozíció, melyet két oldalról meg lehet támadni, mégse alkalmas pozíció és elhatározták a kivonulást. A poroszok sok kárt tettek még az elvonuló hadoszlopokban.
Az első friedlandi csata viszont azzal kezdődött, hogy Bennigsen orosz tábornok elhatározta a francia sereg bekerítését. Különböző oldalakról különböző hadak vonultak fel a franciák ellen. Legelőbb Bagration érkezett meg a helyszínre, de mert nem hallott még semerről se ágyúdörgést, kikombinálta, hogy barátai még nem érkeztek meg, s elhatározta, hogy egy védett pozícióban várni fog. Lassacskán felbukkantak a többi orosz generálisok is, de mert egyik se hallott ágyúdörgést, mind várakozási álláspontra helyezkedett. A franciák végre észrevették, hogy itt gyanús készülődések folynak és más pozícióba vonultak. Eközben egy másik orosz sereg megtámadott egy másik francia sereget, nehogy az a bekerített sereg felmentésére jöhessen. Az oroszoknak sikerült e francia sereget lekötni s a francia seregnek sikerült visszaverni az oroszok támadását. Ez volt az első friedlandi csata 1807. június 5-én.
A regensburgi csatáról, melyben Napóleon a helyzet teljes félreértéséről tanúskodó rendeleteket adott, Károly főherceg viszont egy jeles haditerv alapján fel akarta borítani az ellenséges hadsereget, és Napóleon mindent elkövetett, hogy Károly haditerve sikerüljön. E csatáról csak annyit akarok megjegyezni, hogy a győztes Napóleon volt. (Károly főhercegnek, hogy terve sikerüljön, Regensburg előtt kellett Kolowrattal találkoznia, de Kolowrat már odaérkezett, mielőtt Napóleon Davoust-t elhítta onnét. Erre Kolowrat, nehogy meg kelljen ütköznie Davoust-val, belátta, hogy a főherceg terve kivihetetlen és odébb állt. A főherceg másnap hűlt helyét se látta.)
Bagration (valamint Kolowrat) eljárásán, ha vidámak vagyunk, jókorát nevethetünk. De aki pl. Bagration helyén állt volna döntő elhatározás előtt, a közömbös katonák és okoskodó tisztek élén, míg a franciák csupa lendület és kezdeményezés voltak, az Bagrationt inkább értelmes egoistának fogja találni. Mert mi lett volna, ha ő azonnal támad és a többiek elkésnek… egy demonstrált francia ellentámadással szemben védelmi pozícióba helyezkednek és büszkén visszaverik a színlelt támadásokat, mialatt a franciák őt, Bagrationt megsemmisítik? A francia sereg a francia vezéreket folyton merész vállalkozásokra inspirálta, míg az orosz sereg folyton csak óvatosságra és halogatásra inspirálta az orosz generálisokat. Amikor a sereg kedvetlen és a vezér nem biztos felőle, hogy megbízhat-e benne, akkor ő a kínálkozó elhatározások közül mindig vagy a halogatót fogja választani, vagy oly kevés verve-vel fogja keresztülvinni az előretörést – a harmadik percben már meg is fogja bánni –, hogy ez az egész előretörés kilátástalan lesz. Cortez spanyoljai Mexikóban ezerszer bátrabbak voltak, mint a hazai porondon, mert látták, hogy lehetnek; Mexikó népe sose volt oly gyáva, mint Cortezék által megriasztva. A franciák a forradalom után a kontinens egyetlen öntudatos és ambiciózus nemzete voltak, a francia katona francia voltára büszkén, ápolta egyéni önérzetének ezt a kincsét s a nemzet ügyében személyesen érdekelve volt. Az ellenséget az összetalálkozás a franciákkal, a megismerkedés a francia fölénnyel mindig demoralizálta, de a franciák kedvét az összetalálkozás még gyarapította és buzdította is. Folyton akcióban voltak és ami hibát követtek el, az nem bosszulta meg magát, mert a folyton szorongó ellenségnek nem volt elég lendülete a megtorlásához. Ha az egyik akció nem vált be, akkor bevált a második vagy a harmadik. – Vitesse, vitesse! – követelte Napóleon és gyorsfutárokkal ordres-eket küldött szét, melyek azt a gyanút keltik, hogy a helyzetről gyakran egész zavaros képe volt. De ő csak azt akarta, hogy a franciák folyton támadjanak, hogy fölényüknek folyton alkalma legyen az érvényesülésre. Ordres-eket adott az egyik marsallnak, hogy vesse magát a menekülő ellenség elé (mikor pedig az ellenség nem is menekült, hanem csak jött); a másik marsallnak, hogy támadja és semmisítse meg az ellenséget (mikor az ellenség túlerőben volt). Ezeket a napóleoni ordres-eket még ma is utánozzák. Más okból, de hasonló fölényben csatároztak Nagy Frigyesék, a torgaui csata példája, melyet előadtam, elég tipikus.
A 66-ról megállapítja Schlieffen, hogy a porosz stratégiától még megtehették az osztrákok, hogy a porosz seregeket külön-külön megverjék (ezt arra vezeti vissza, hogy Moltke intenciói nem érvényesülhettek a maguk teljében). De a porosz gyalogsági fegyver öldöklő fölénye már az első csatanap oly széles barázdákat szántott az osztrák szuronyerdőkben, hogy az állva maradtak felbontott sorai között menten felhorkant a reménytelen demoralizáció, az a baljós szellem, mely a már-már fellobogó harci tüzet egyszerre lecsapja és a csatába jövést borzasztó őrültségnek érezteti – felidézi a könnyező kedves, a jajveszéklő anya emlékét –, az aggodalomnak, a félelemnek, a hitetlenségnek igazságot oszt! Az ellenség fölényének nyomasztó tudatával távoztak az osztrákok az első ütközet színhelyéről, számos halottat és minden vállalkozó kedvüket hagyva ott a mezőn: tudták, hogy minden buzgóság és vitézség hiábavaló lesz és ezt azonnal észrevette a csapatokkal találkozva Benedek táborszernagy is, és még Königgrätz előtt Bécsbe táviratozva – kegyvesztés lett a válasz –, hogy vert hadsereg az övé.
Megjegyzendő azonban, hogy az ellenség fölényének tudata, ha már megvan az első összeütközés, a harci elhatározás előtt is, nem demoralizál, hanem edz. A gyengébbik elszánt dacolása csodálatos erőkifejtésre képes, mely azonban persze ritkán vív ki döntő sikert – ki ne ismerné a szabadságharcok tragikus diadalhullámát? –, véres, nagy napok felvetik a naphoz, hogy ragadja meg és ne ejtse ismét a porba – aztán jönnek az utolsó, kétségbeesett erőcsapkodások s jön az elbukás.
A német-francia háborút tárgyalva Schlieffen nem foglalkozik ama diverzió lehetőségével, melyről úgy írtam a Nyugatban február elsején, mint amely a német túlerőt értéktelenné devalválhatta volna. Sajnos leginkább erre vonatkozólag reméltem információkhoz jutni, mikor nekiláttam Schlieffen két kötetének és két térképmappájának, érthető tehát, hogy csalódásom után a második kötetet már nem vágtam föl. Hannibál jellemrajza, a porosz hadtörténelem – főleg Nagy Frigyes és Gneisenau bővebb méltatása és emlékbeszédei vannak ott, melyeket Schlieffen ünnepélyes alkalmakkor gálában tartott. Bevallom, hogy nem voltam nagyon levert, látván, hogy nem firtathatom tovább a kérdést, mely elvezetett majdnem Schlieffen emlékbeszédei közé; hisz úgy se a hadtörténelmi kritika, hanem a politikai kényszerűség, vagy egy diadalmas példaadás, amelyre valamely tábornokot a viszonyok is kényszerítettek, fogja a mai véderőrendszereket megbuktatni. Az oppozíció a hivatalos hadtudománnyal szemben csak az ideológiát teremtheti meg, mellyel adott esetben túl lehet harsogni a blamált szakvéleményeket. Mindenesetre utalok arra, hogy a mai vezérkarok már némileg meghaladták Schlieffen álláspontját a milliós hadseregekről – arra törekszenek ugyanis, hogy a hadsereg békeállományát annyira kifejlesszék, hogy már ez dönthessen és a hadilétszám felvonultatására lehetőleg sose kerüljön sor. A stratégiák ez idő szerint kevesebbet gondolnak a milliós hadseregekre, mint az utolsó békelétszám-emelések előtt – a milliót meghaladó békelétszáma csak Oroszországnak van, de Miszlovicstól Vlagyivosztokig. A békelétszám-versenyről is azt hiszem, hogy tavaly kulminált és alkalmasint Schlieffent iratai őt valószínűleg kisebb embernek tüntetik fel, mint amilyen volt. Akiknek hivatásuk, hogy a dolgok keresztülvitelének minden részletét a kezükbe fogják, azoknak tág perspektívák szerzésére sincs idejük, azoknak a tág perspektíva reménytelen szerelmük marad. Szavuk hatalmas, ha környezetükhöz szólnak, de gyerekes, ha perspektívákat akarnak összefogni. Napóleon is akként szólalt meg Nagy Frigyes sírjánál: Meghalt, de a dicsősége örök. Az embernek az a tehetsége, amit nem nevel, amelyre nem fordíthat elég időt, gyerekes marad, de épp oly hiba a tábornokot a kontemplatív ember szempontjából vagy a kontemplatív embert a tábornokéből megítélni, mint ahogy nem volna szerelem, ha a férfiak túl komolyan vennék a nők ténybeli füllentéseit, vagy a nők a férfiak dimenziókat elvétő nagyzolásait. Persze, mindennek meg van a határa.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT