Bálint Aladár: A kritika szabadsága
Bálint Aladár: A kritika szabadsága
A Neue Freie Presse egyik utolsó számában nagyon visszasírja valaki a békés időket (Krieg Kunst und Kritik), s szinte beteges érzékenységgel panaszolja fel a módfelett elszaporodott alkalmi művészek kontárkodását. Szidja e garázdálkodó dilettánsokat és e szidalom mögött a gúzsba kötött, lenémított kritika jajgat, vergődik. Az író a cikkében felsorolt jelenségeket végül is megnyugtató tanulságokkal igyekszik összefoglalni; fensőbbséges okfejtéssel, mindent megérteni akarással kovácsolja össze szentenciáit, de fáradtsága látható módon kárba vész, a hős merev lárvája mögött ott settenkedik a lefelé görbült szájú, sírásra torzult ábrázat.
Szóval Lajtán túl is!
Hát még Lajtán innen! Ha ők panaszkodnak, akkor mit tegyünk mi?
Írásos törvény nem áll útjában a művészi, irodalmi és tudományos kritikának, a kritikusnak olyan véleménye lehet minden produktumról, mint bármikor máskor, de a kritikai megnyilatkozásnak oly morális akadályok állják útját, melyek erősebbek száz kivételes törvénynél, kormányrendeletnél.
Ma minden ulánus hadnagy Flaubert-nek képzeli magát, megsemmisítő pretenzióval, irodalmi lendülettel írja le harci élményeit. Ismeretlen nagyságok bújnak ki Józsefváros legmélyéből. Harci rajzaik, karikatúráik a dilettantizmus legalsóbb határvonalait érintik, de azért ott díszelegnek valamennyi papírkereskedés, a legtöbb könyvesbolt kirakatában.
Öreg műcsarnoki emberek en gros gyártják a csataképeket. Műkereskedők kirakataiban munkásságuk gyümölcsei már láthatók. És az alkalmi színdarabok. Ezeket külön fejezet illeti a kritikátlanság történetében.
A közönség elfogad mindent, nem disztingvál, nem érzi a válogatás szükségét. Jól tudják ezt a gyorstalpalók és nincs erő, nincs kritika, mely megállítaná őket útjokban.
Élni kell! Senkit sem szabad keresetében háborgatni. Mindenkit megillet az élet joga. Ez a morál.
Azonban egyoldalú e morál. A termelő élni akar, de a fogyasztót éppen olyan mértékben sújtják a háborús világ gondjai, és őt sem szabad selejtes holmikkal megkárosítani.
A harci dal, a költő, alkalmi színműíró, csataképfestő hadd keresse kenyerét, de éppen e komoly időkben, amikor minden garas útját külön kellene szabályozni, milliók számára annyira fontos vándorlásának iránya, minden fázisa, arra kellene szorítani őket, hogy portékájuk jó legyen.
Ha valaha jogosult volt a kritika, most, amikor a patriotizmus védőpajzsa mögé búvik minden kontár és úgy él vissza embertársai hiszékenységével, egyenesen meg kell erősíteni a kritika fegyverét.
Azzal tisztában van mindenki, hogy ma sok mindent el kell hallgatnia a sajtónak, aminek megírása máskor szociális szükségesség. Ügyetlen híradással sokat használhatunk ellenségeinknek.
De a kontárok felhízlalását semmiféle érdek vagy szempont nem igazolja.
