Bálint Aladár: Erdélyi török szőnyegek
Bálint Aladár: Erdélyi török szőnyegek
Erdélyből, az ország különböző részeiből, sőt Lembergből is, háromszáztizenkét darab régi szőnyeget hordott össze az iparművészeti múzeum.
Az öblös nagyterem mélyén szőnyegek rajongói, meghitt ismerői, szakemberek, kereskedők, odatévedt laikusok rajzanak, aprólékos figyelemmel böngészik a viharvert öreg holmikat, mintha ki akarnák betűzni a fakult meggyszínpiros, világossárga, sötétkék, tompazöld fonalakból zegzugos indákba, mesemadarakba, csipkézett, elaprózott virágszirmokba temetett titkokat. Nagy gyönyörűsége még a laikusnak, annál inkább a bennfentes embernek ez a kiállítás. A nemes harmóniákba alvadt színek, szeszélyes, de mindig logikus formák muzsikája kíséri a szemlélőt, mintha régi órák érctorkából szűrődne ki ez a zengés.
A múlt lankadt romantikája szunnyad e szőnyegekben, kelettel való kapcsolatunk emlékei, Kis-Ázsia kincseinek sugárzása, Erdély régi gazdagsága, elevensége, egy darab történelem, vagy egy Jókai-regény.
Legnagyobb részük (184 darab) erdélyi luteránus és kálvinista templomokból való, céhek, kurátorok, gazdag vagy tehetős hívek ajándékai. Igazhitű mohamedánok imádkozására szánt oszlopos szőnyegek, józan kalmárok, hívő donátorok jóvoltából keresztény templomok falain csüngenek. Csupán egy megtépett szőnyeg készült Erdélyben. Meglepően friss dekoráló invenció buzog ebben az egy szál megtépett magyar szőnyegben. Nyilvánvaló, mint minden másba, ebbe is erősen beleszól a fajiság. A színek másképpen kapcsolódnak össze, az ornamentális elemek másképpen fejlődnek ki, ha egy erdélyi ember veszi kezébe azt a fonalat, mintha egy usákkörnyékbeli ember. Ez a szőnyeg is azt a kérdést váltja ki: mi lett volna, hogyan lett volna, ha nem úgy történik, mint ahogyan történt? Ha nem szakadt volna meg Erdély pompás virágzásba szökkenő kultúrájának folyamatossága?
