Havas Gyula: Robinson szigetén
a végtelen világnak partjain.
és nem történik vélem semmise.
csak néha, messze füstje elhaló,
a messzeség felhője fátyoloz.
a messzi, boldog partok óhaja.
ha húll a nap a véres tengeren.
ha tört tüzű, gyémántos ékszerűl
s mint éji délibáb, a tünt öböl,
a régi házak és a templomok,
a táj, honnan hajóm kiringatott.
ha est derűl s fanyar kéj tetszeleg:
De én a mélyülő eget lesem.
és tallózok a messzi sziveken.
s tünődve a homokba rajzolok,
vagy számlálom a szálló perceket.
s a Végtelen felettem elremeg.