Eisler Mihály József: Bokros Dezső

Teljes szövegű keresés

Eisler Mihály József: Bokros Dezső
Volt a Munkácsy-pályázaton egy aktszobor, melyet a zsűri és később a közönség nem tudott hová tenni: Munkácsy jelképezését egy meztelen titán formájában mindenki furának érezte, de kiérezte, hogy e helyén nem való ötletben mennyi tűz és forrongás, mennyi művészi áhítat és sejtés van? Egyes részletek, a szobor bal keze, a hasizmok átfordulása az ágyék tölcsérébe, a szögben kiugró lábszár hihetetlen elevenséggel voltak megmintázva, és a fej túl a portréhűségen egy másik arcot mutatott: a monumentalitás arcát. A szobrot Bokros Dezső csinálta, és az a néhány ember, aki a fiatal művészt ismeri, tudja róla, hogy – a Munkácsy-pályázat ürügye alatt – csupán alkalmat keresett erősen elvont plasztikai látásának kifejezésére. A kísérlet nem sikerült és soká nem fog sikerülni, mert azokhoz a víziókhoz, mik Bokrosban élnek, a mi külső életünk még nem teremtette meg a kézzelfogható hátteret. Senki sem érzi ezt jobban, mint maga a művész, aki mostanában ráadta magát a rajzolásra, és vonalba sűríti plasztikai álmait.
Szokatlanul érdekesek ezek a rajzok. Meglátszik rajtuk, hogy egy született szobrász csinálta őket, és tele vannak olyan lehetőségekkel, mik talán agyagban, ércben meg sem valósulhatnak még. Próbálkozások a test új ideális formáival a tér újszerű átfogásában. Meglep bennük az ötlet vehemens kialakulása és a részletek buja gazdagsága. De ritkább és értékesebb bennük az, hogy minden ponton érzünk valamit a művész küszködő, nagyszólamú életsejtéséből. Egy új Erosz nyújtja és duzzasztja ezeket az alakokat, és kiül a mozdulatukban, az Erosz belesugárzott a formák így szinte élő, lélegző, puha, meleg felületébe.
A Nyugat mostani száma mutatóba közöl egyet Bokros rajzaiból. A sokszorosítógép és a nyomdafesték talán nem bontotta meg véglegesen azokat a zárt formákat, melyeket Bokros rajzaiban mint nagy ígéreteket szeretünk, és a lap olvasója talán megérzi, hogy igazi művészről van szó, aki idővel márványban és bronzban fogja beváltani szép rajzbeli ígéreteit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem