4.
4.
És ez az ember mégis egyike volt legnagyobb kiábrándulásaimnak. A kamasz ideák szomorú csődje után évekig az ő szemével láttam. Mindent megérteni, mindenben kétkedni, mindent szeretni és mindenen mosolyogni. Olyan jóleső lecsillapodás volt ez a program, s mindenekfelett lebegő magasságot hitetett alám.
Azután – egyebek mellett – magának Anatole Francenak a művészete elém mutatta e korláttalanság korlátait. Mikor egy-két utóbbi elbeszélése s különösen a l’Ile des Pingouin és a Les Dieux ont soif megjelentek, belém döbbent: Íme, ez is „technikává” lehet. A mindent megértés is lehet „moule”, a mindenre mosolygás is „attitude”. És sokszor frivol játéknak, a megteremtett közönségtől előre várt póznak tetszett ez a minden emberi akaratot megmosolygó szkepszis.
Mert ez a nagy szkeptikus is megcsalja magát egy dologban. Ez a „mindent megértés” a legnagyobb illúzió, s mindent megérteni szigorúan annyi, mint semmit sem érteni meg. Ha nekem egy szörnyű betegséget megmagyaráznak, okait, munkáját, következményeit, én azt még nem értem. Mert a reprezentáció csak olyan elvont szegénysége a húsos-véres világnak, mint a matematika az örökös levésnek. Amíg az a betegség nem fakad ki az én testemből, míg a megromlott vér nem rémíti be szenvedéseit egész lelkivilágomba, úgy, hogy az egész világot ebben a betegségben érzékeljem, addig – beszélhetek értelmesen e betegségről – de nem értem. Mert valamit érteni = történése összes komplexumával magamban felidézni. Amíg kívül állok a nagy emberi akaratáramokon, nem érzem azoknak egész életet megszabó gyötrelmét és kéjét vérem mozgásában, képzeletem előfakadásában, képzeteim és gesztusaim minden irányában: játszhatok kedves logikai ábrákat ezekről az áramokról, de nem értem azokat. Ez az okos gyermek óvatos játéka az élet mély, halálos zuhatagai mellett.
A gall-germán francia népnek kettős arca van, és Anatole France képviselő típusa az egyik vonásainak. Az élet logikai felszínének (logikai a legszélesebb értelemben) derült megvilágítása: ez Anatole France művészete. Ez a művészet örök és általános, mint a matematika, s ez a művészet tette a francia nyelvet az emberi káté anyanyelvévé. De a francia lélekben is megvan a mély szenvedélyek, a világ örökös, titokzatos emberré levésének termékeny káosza. Ezekből a mélységekből nőttek ki a katedrálisok, a Stendhalok, a Balzacok.
