I.
I.
A Gare du Nord felől nehéz, vasalt kerekek dübörgése reszketett elhalva lábuk alá, a Boulevard des Italiensre nyíló utca torkolatában vígan lengő kalapok, zsebkendők árján úszott tova érces zörgéssel, patkókattogással, egy csillogó, sörényes dragonyos csapat, a szomszéd utcákban egy-egy éles pendülés nyomán csörgő csengés és ujjongó ordítozás, bolt-ablakokat zúzott a német gyűlölet. Mögöttük egy bormérésből bolondos angol lebuj-nóta süvöltözött elé, egy zöldséges kocsiról sápadt, redingote-os ifjú szavalta Paul Déroulčde Testamentum-át, s körös-körül vastag gyűrűben állt a gúnyolódó utcanép.
– Autrichien – autre chien! Auitrichien – autre chien! – vihogott fel a szitkok, csúfondáros megjegyzések röhögő zuhatagában refrainesen.
A harci lelkesedés tengere ide vetette ki magából, mint idegen roncsot, ezeket a mesterlegényeket, pincért, cigányt, ösztöndíjas tanárjelöltet, ideges Párizs-imádót, baedeckeres utazót, világjáró henyét, kis nőket, ez elé a néma, csukott kapu-száj elé, amelyen reggel óta ott függött a sok félős, tágra nyitott szem.
Fejük fölött hirtelen megrezzent egy üveg-autó, az erkélyen egy komoly úr jelent meg, a korláthoz lépett, karját fölemelte:
Nincs hazatérés!
A gúnyolódók vastag gyűrűje hujjujázva, tapsolva éljenezett.
Egy fekete, hajlott vállú, törékeny kis lány vékony ujjai ökölbe szorultak, amint elvöröslő, könnyes szemét anyjára emelte:
– Anyuci, anyuci, milyen gyalázatos disznók a franciák! Sosem hittem volna.
Azontúl az utcára is alig lehetett menni. Üres boltok, csukott vas-gördülők, néptelen kávéházak, trombita-, dob-szó, ének, döngölő menetelés, tomboló, léptető lovak, búcsúzkodás, zászlók idelent, repülőgép párhuzamos két síkja, piszkosan fénylő sárgás-szürke léghajó-henger nyugodt úszása odafönt, Párizs keletnek készült! Legjobb volt otthon ülni s ablakból nézni az idegenné, ellenséggé riadt város lázát. Sétálók megjegyzése, csavargók sértegetése, pincér, portás durva gorombasága, utcasarkokon való föltartóztatás, igazoló iratok elő-előhúzgálása, a fürkésző pillantások, melyek alatt gyanússá zavarodott a tekintet, a gyűlölet és gyanú elől csak ide lehetett menekülni. Esténként összesimultak a díványon, megfogták egymás kezét, eszükbe jutott balatoni nyaralójuk, a vonatról látott puszta, pásztortűz, az ősz sárga, zörgős haldoklása, a ligeti Gerbaud körül csöndes magyar dalok, Arany egy-egy sora s végül is nedvesre sírták egymás vállán a fehér blúzt.
Harmadnap már zsúfolt marha-kocsik zokogtak velük dél felé.
Jutka két tenyerébe fogta a fülén domborodó konty-paizsokat s úgy nézett föl lehajtott fejjel maga körül. Mennyi friss nyomor és régi bűn! Léha és aggódó kétségbeesés! A Lafayette áruház huszonöt frankos séta-ruhái, finom ízlésű, de rongyos kalapok, tört fényű hideg szemek, alattuk a kéj vagy betegség lágy-kék szivárvány-ívei, szedi varkocsból montmartre-i hegyes konttyá művelődött, eső-sápasztotta borzas haj, jó-magyar, piros cseléd-pofák. Alig beszéltek, de ach és jaj, Gott és Istenem bőven sóhajtott köztük. Az ajtó-nyílásban egy katona lógatta lábát a váltakozó gyorsasággal hátramaradó kilométerek fölé.
Daloló, zsúfolt, sapka-lengető karokkal ezercsápú katonavonatok keresztezték útjukat, néma tehervonatok rovátkos hernyója dünnyögött el mellettük, egy kis virágos, zöld gallyas állomás elől búcsúszavak kapkodtak gyöngülőn más távozók után, Jutka ott állt a nyílásnál s édes szomorúsággal nézte a sötétedő keleti égbe olvadó halvány körvonalakat. Egy helyen megálltak, messzi kocsi-zörgés, kutya-ugatás hangzott hozzájuk a beálló éjszakában, bánatos bőgés, panaszos bégetés meleg muzsikája szólt mögöttük, míg megjött a továbbmenés, a hajnali reszketés, a fáradt arcok másnapos sápadása, de a távolban lent, hegyek mögül szállt föl már a nap.
