Rozványi Vilmos: Verklisgyerek naeniája
Nézd, Mila, itt van minden, minden:
Koszorú, fátyol, hófehér ruha,
Arany nyaklánc, azsúr az ingen,
Minden, minden! …
A tiéd!!! … Csak ne tudja a kapitány,
Mi mindened van, fehér Milám?
Engem, ahogy tud üssön-verjen!
Bor, börtön, köhögés nyüge
Mocskos szivemen hadd heverjen!
Verjen, verjen!
Csak válladról haragom foga
Muljék el rúgásom nyoma…
Téged, ahogy tud áldjon, áldjon!
Ne kelljen ülnöd minden ölbe,
Ne adjon madámhoz, aki bántson,
Áldjon, áldjon! …
S vegyen ölébe, míg jövök!
Tartson ölében, míg jövök.
Ezt mondják rólad ide lenn,
De ugye fönt, ahol olyan kék;
Nem bántja Milát senkisem,
Ugye nem, ugye nem?
Ott csak a te ruhád hófehér…
Ott csak a te lelked hófehér…
És nem haragszol már rám, ugye nem?
Ha meg nem ütlek úgy tegnapelőtt,
Ma sincs még hóruhád, szivem,
Ugye nem, ugye nem?
Megvertelek s most is az álom mind:
Fehér ruha, nyaklánc, azsúros ing!
Kérd az Urat, hogy verjen engem!
Téged, ahogy tud áldjon, szeressen!
S csókolja vállad' ott, ahol vertem!
Áldjon, szeressen!
S vegyen ölébe, mig jövök,
Tartson ölébe’, mig jövök.