13. § Egészen rövid §, a polgármester két gondolatáról
13. § Egészen rövid §, a polgármester két gondolatáról
Madár Jánosné kalapját tette fel a tükör előtt. Egyszerű asszony volt, igen ritkán is ment valahova, csak ha a férje okvetlen kívánta a reprezentálás kedvéért. Ilyenkor – ez nagy dolog volt neki –, a szalonba ment, ott tette fel a kalapját a nagy tükör előtt. A hálószobájuk egész egyszerűen volt berendezve, nem voltak modern toalettasztalok, csak azok a szobák voltak pazarok, ahova a vendégeket vezették.
A polgármesterné ideges volt ilyenkor, egyre aggodalmaskodott, hogy elkésnek.
– Ugyan, mama, – mondta Géza, milyen nagy fiú már, kétségbeesetten erőltetve smokingingébe a kis díszgombokat. – Apát csak megvárják.
Madár János egy szót sem szólt a családjához. Amilyen kedves szokott lenni mindenütt, olyan mogorva volt otthon. Óráját nézte, türelmetlenkedett. A lépcsőn találkozott a Vigadó-beli társasággal. Pár szót váltott velük, mielőtt beszaladt a feleségéért, hallott tőlük egyet-mást. Ah! Felülvizsgáló bizottság? a dolog erősebben készült, mint gondolta. Ha Hersei akarja, amennyire ellene most a hangulat, még ki is viszi. De kész volt már terve is. Kerbolt is tagja lesz a bizottságnak. Igen, ezt meg tudja csinálni. Kerbolt a legintaktabb ember a képviselőtestület szemében. És Kerbolt… Kerbolt ismeri az ő önzetlenségét… tudja, hogy ő egy krajcárt sem tett el magának… és… még ha akar, sem tehet ő ellene semmit, mert önmagát is kompromittálná. Hiszen az ő terveit valósította meg, hiszen együtt tettek mindent. És Kerboltról ki tételezhet fel panamát?
De… más is volt még. Pénz kellett, gyorsan, gyorsan. Iszonyú hirtelen nagy dolgokba bocsátkozott, a pénztár is egészen az ő rendelkezésére állt, az ő nyugtáját sokszor napokig készpénzként kezelték, nem volt szabályos, de megbíztak benne, merész dolgokat csinált, de érezték, hogy a kezén minden arannyá vált. De néha… néha zavarba jött. A jövőre gondolt, és a jelen néha zavaros volt. Ma délben óriás összeget fizetett ki az öreg Tőkéssynek, ha meglesz a tisztviselőtelep, bőven meghozza ez az összeg a kamatját, és bízott reklámja hatásában, igazi nagy újvárosi reklámja hatásában, bízott szervező ügyességében, hogy meglesz, felvirul – pesti tisztviselők is itt fognak építeni – ó, nem hiába hozta ő a nagy áldozatokat (nem is említve a személyes hasznot, amivel a Tőkéssy összeköttetés neki magának jár) – de ebben a pillanatban – szégyelte volna bevallani – a város a legcsekélyebb összegek miatt zavarba jöhetett. Ó, nem jön zavarba, ért ő már az ilyen egyensúlyozáshoz – de… kikből fog állni az a bizottság? … a bugrisok lássanak pénzt, készpénzt. Ha tömeges jelentkezéseket szerezhetne, hirtelen, a telepi telkekre, kedvezményes feltételekkel – a kedvezményeseknek nagyobb összeget kellett előre letenni – a legostobább is látná, érezné, hogy a befektetések nem történtek hiába. Pozitív, rögtön fogózó, tervező esze megakadt a járásbíró emlékén. Ez egy. Egy csepp a tengerben. Pár ezer korona. De nem szabad megvetni egyetlen cseppet sem.
(Folyt. köv.)
