Lányi Sarolta: Tájkép
ruhám repült lobogva,
zörgött az erdő lombja,
üzött, hajszolt az ősz
és senki sem marasztott.
futottam el magamtól:
rabomtól és uramtól.
Távol kigyúlt az ég
s ölyvük szálltak visongva.
én is lassan megálltam
a hirtelen homályban.
Elhallgatott a szél,
csak messze szólt kesergőn
fogolytábor dalolt…
Fönt hintázott a hold
duzzadt felhők ölén.
…Már nem tudom, hogy élek,
arany fa kósza lombja,
őszi táj néma foltja.
Majd jönnek mások erre
s harasztúl eltaposnak.