Lengyel Menyhért: Halál Velencében
Lengyel Menyhért: Halál Velencében
Thomas Mann szép könyve most magyarul is megjelent Lányi Viktor jó fordításában, mely elérni igyekszik az eredeti munka legnagyobb ékességét: tömör, kifejező, mélyen átgondolt, csaknem goethei prózáját. Milyen tiszteletreméltó munka ez – kényes tárgyának, hogy fölébe került benne az író, mily öntudatosan kezeli, mennyire azt fejezi ki, amit akar, s míg részleteit a legnagyobb szigorúsággal dolgozza ki, az egészből az a láng csap fel, mely a nagy írói alkotásokat hevíti. Mann könyvének a német közönségnél nagy sikere volt, pedig az egész könyv olyan, mintha csak írók számára készült volna, mintha csak a kis csoportnak akarta volna megmutatni, hogy kell egy nehéz feladatot a mi szép mesterségünk eszközeivel megoldani. A melegséget és közvetlenséget – ami egy ilyen túl gondos munkánál veszélyben forog – az adja meg, hogy sok líra van benne. Nem szeretnők ha félreértenének bennünket – a líra kétségkívül nem a homoszexuális vonatkozásokból fakad, melyek e könyvet a felületes olvasóra nézve jellegzetessé teszik – … itt mélyebb dolgok vannak elrejtve. Az Aschenbach Gusztáv életében és halálában a művészetet túl komolyan vevő s abban önmagát felélt művészt kell látni, akiből élete végén, a halál előérzetében mégis fellángol és kicsap az életnek az a határtalan vágya, amit eddig csak művészetében vezetett le és elégített ki – s ez utolsó árva láng most mohón tápot keres s egy oktalan tervezésbe kap bele, egy tragikus, furcsa vonzódásba – egy szép fiúhoz. És éppen az teszi az író művészetét, hogy így képes láttatni a dolgot – a történet nem egy fajtalan, hanem egy szegény öreg művész históriája, akit nem lehet megvetni, csak sajnálni kell mondhatatlan szomorú életéért, mely kifelé dicsőséggel teljes –, de belül ilyen diszharmóniában bomlik fel. Tragikus könyv. Talán még tisztább lett volna, ha elmarad belőle a kicsit erőltetett párhuzam az öreg író titka és Velence rejtegetett bűne között – bár a kettő vegyítése az atmoszférát súlyosabbá teszi. A könyvet igen csinosan adta ki Kner Izidor, Gyomán. Ha ilyen intelligens könyvek Jénában vagy Göttingában jelennek meg – az teljesen rendben van, de ha Gyomát hallom – az olyan különös! És elgondolkozom Kner Izidor vidéki nyomdászon, aki nyilvánvalóan csupa jó szándék, próbál, kísérletezik és néha formában és tartalomban olyan könyveket ad ki, melyekért megirigyelhetik budapesti kollégái.
