Lévay István: Bellához
Haj hányszor látogat!
Észreveszel-e, ha ott koncsorgok
Ablakod alatt,
Fázva, verten,
S ólomgyürüs kezemmel megkocogtatom?
Mely halni ide a sötétbe jő –
Alázattal simogatom
Vibrálását a gunyámon.
Bánatcsizmás léptem oly fakon kopog,
Részvétlen kőjárdán.
Reszketve harácsolni tudnék éretted,
Dolgozni, fukarkodni,
Mint rőthaju kalmár.
Alázattal sunyva visszatér,
Mint behuzott farku eb,
Ki megunva, ütve is hü marad.
Hiába lázadoz ellene az öntudat.
Az éj leplében visszatér megint
És éhesen üvölt kapum alatt.
Miket Te hullatsz neki.
Nevetve, mily csuful zabál!