Babits Mihály: A lótusz-evők+ • Tennyson
Babits Mihály: A lótusz-evők+ •
Tennyson
Tennyson
Ezt a forditást szeretném inkább eredeti versként olvastatni, nemcsak azért, mert érzéseim és gondolataim hű tükre e viharos napokban, hanem azért is, mert mint fordítás, tudatos félreértéseivel, kétségkívül kevéssé lehet hív.
B. M.
B. M.
„Bátorság!” – szólt, mutatva part felé –
„e tornyos hullám szárazföldre hord.”
És délután kiért egy part elé,
melynek tán mindig délutánja volt.
Körül bágyadt lég ájult, haldokolt,
pihegve, mint kit fáradt álma bánt.
A völgy fölött állt teljesarcu hold;
s karcsu folyó, lehulló füst gyanánt
a szirt hosszában szállt és szünt és szállt haránt.
„e tornyos hullám szárazföldre hord.”
És délután kiért egy part elé,
melynek tán mindig délutánja volt.
Körül bágyadt lég ájult, haldokolt,
pihegve, mint kit fáradt álma bánt.
A völgy fölött állt teljesarcu hold;
s karcsu folyó, lehulló füst gyanánt
a szirt hosszában szállt és szünt és szállt haránt.
Folyók hazája! hulló föst gyanánt
egy – vékony fátyol lassu leple – szállt;
a másik, szelve ringó fényt meg árnyt
hömpölygetett sok álmos habsugárt.
Látták, csillogva, bellülről az árt
tengerbe folyni; távol: hegytetők,
koros hó három csendes csúcsa, állt
napsütve; rajtuk kúsza cserje nőtt,
fölötte permetes, sötét, kúszó fenyők.
egy – vékony fátyol lassu leple – szállt;
a másik, szelve ringó fényt meg árnyt
hömpölygetett sok álmos habsugárt.
Látták, csillogva, bellülről az árt
tengerbe folyni; távol: hegytetők,
koros hó három csendes csúcsa, állt
napsütve; rajtuk kúsza cserje nőtt,
fölötte permetes, sötét, kúszó fenyők.
Vörös nyugotba hűvös esti csík
habozva szállt; a hegynyilásokon
látszott a szárazföld, a sárga sík,
s kanyargó völgy, pálmával gazdagon,
s rét, karcsu fákkal, mintegy ablakon;
egymással mindig egyenlő mezők;
s sápadt arcokkal, rózsás partfokon,
sötét, sápadt arcokkal jöttek ők:
a mélabús, szelid-szemü lótusz-evők.
habozva szállt; a hegynyilásokon
látszott a szárazföld, a sárga sík,
s kanyargó völgy, pálmával gazdagon,
s rét, karcsu fákkal, mintegy ablakon;
egymással mindig egyenlő mezők;
s sápadt arcokkal, rózsás partfokon,
sötét, sápadt arcokkal jöttek ők:
a mélabús, szelid-szemü lótusz-evők.
E bájnövényből hordtak ők sokat
és nyujtogattak mindenki elé
gyümölcsös és virágos lombokat;
s ki elfogadta és megizlelé,
a habzaj messziről jött affelé,
mint távol partról; és ha társa épen
szólt, hangját síri vékonynak lelé
s mélyen alvónak látsza, bárha ébren
és dobogó szive zenére vert fülében.
és nyujtogattak mindenki elé
gyümölcsös és virágos lombokat;
s ki elfogadta és megizlelé,
a habzaj messziről jött affelé,
mint távol partról; és ha társa épen
szólt, hangját síri vékonynak lelé
s mélyen alvónak látsza, bárha ébren
és dobogó szive zenére vert fülében.
Leültek hold és nap közt, sorban, ott
ahol a sárga parthomok laza
s édes volt álmadozni rólatok,
nő, gyermek, háznép: otthon és haza!
De fáradt volt az evező s az a
meddő hab: fáradt mint a kósza láb.
S az egyik így szólt: „Nem megyünk haza.”
S daloltak mind: „Honunk, mint délibáb
túl távol tengeren; nem bujdosunk tovább!”
ahol a sárga parthomok laza
s édes volt álmadozni rólatok,
nő, gyermek, háznép: otthon és haza!
De fáradt volt az evező s az a
meddő hab: fáradt mint a kósza láb.
S az egyik így szólt: „Nem megyünk haza.”
S daloltak mind: „Honunk, mint délibáb
túl távol tengeren; nem bujdosunk tovább!”
