MOLNÁR ANTAL: DEBUSSYRŐL
MOLNÁR ANTAL: DEBUSSYRŐL
Filozofálni is csak úgy lehet, ha az embernek alapmeggyőződései vannak. A logika csak alázatos szolgája a filozófus életérzéséből fakadó alap-nézésnek. Művészetről még kevésbé lehet vitatkozni, a meggyőződés itt is minden. Tudomásomra jutott, hogy a „debussysták”, vagyis azok, kik nem elfogulatlanul, hanem e félig elhamvadt divatlángtól még mindig lázban égve gondolkoznak prófétájukról, nincsenek megelégedve essaymmel. És pedig nem beidegzésbeli a kifogásuk, mert hiszen egyikük sem élvezheti nagyobb intenzitással D. zenéjét nálamnál. Hanem ott van a baj, hogy cikkemben megszűnt atyaúristen lenni D. Itt – és ezt tudnom kellett előre is – összeütköztek meggyőződéseink, két világ, két ellenkező világ találta szembe magát egymással.
Szerintem nem más D. zenéje, mint ornamentális raffinementek nagyon finom összetákolása. Szerintük az elérhető legmagasabb mennyország. Szerintem sem lehet jobban megoldani a kitűzött feladatot, de a kitűzött feladat csak annyira komoly, mint pl. egy remek függöny-dísz komponálása. Szerintük ez a kategorizálás hibás, D. épp oly komoly hangulatmester, mint bárki más a nagyok közül. Szerintem az, kinek véleménye az utóbbit födi, nem érheti a „nagyokat”, szerintük én nem érthetem meg D.-t. Eldönteni ezt a kérdést azonban nem a Földön, hanem csak Brahma trónusa előtt fogják, hol a lényegek megtestesülve állnak az örök igazság fényében.
