ADY ENDRE: AZ ÉN KÁLVINISTASÁGOM
ADY ENDRE: AZ ÉN KÁLVINISTASÁGOM
Egyik ősöm Adi (Ódi) István (megolvasható sok helyütt, többek között Szilágy-vármegye monográfiájában is) a tizenhatodik század közepe táján végrendeletében megemlékezett a kálvinista rektor-lévitáról is. Diósadon, ahonnan származásunk s egyik prédikátumunk is van, Adi (akkor még az ipszilon nem volt mai fontosságú) Adi (Ódi) István (?) egy bornyút hagyott a rektor-lévitának. Jól-tette s jól-tette az én legnagyobb, legbüszkébben vallott ősöm, anyai nagyapám apja, aki Aranyos-meggyesen az új M. T. Akadémia első folyóiratára hetediknek vagy nyolcadiknak prenumerált. Előtte főurak, püspökök, akiket talán egy lelkes honfiú kapacitált, de az öreg pásztornak (a tiszaeszlári előnevet használták s még nem nézhettem utána, hogy joggal?) kellett a magyar nyelvű tudomány, habár még a fia, a kálvinista pap-nagyapám is szívesebben verselt latinul. Szóval, igazoltam magamat, ősi, legősibb kálvinista vagyok s ha vallásos nem is lehettem, de életemben, munkámban benne volt a protestantizmus, – s bár internacionalista vagyok – a legteljesebb magyarság. Hogy nagyszerűbb liberalizmusomban elhagyott a zsidóság? – ez az ő dolguk. De a protestánsoknak érezniük kellett volna, hogy az én megjelenésemmel a protestáns s a protestantizmus jelenik meg. „Hejh, Debreczen”: nem szeretnék Debrecen lenni, aki a maga gyönyörű kálvinista rómaságát, főiskoláját s vagyonát föláldozta egy alighanem Kalksburgban regulázott egyetemért, s milyen nyílt titok, hogy ezt a gyönyörű kollégiumot, mihelyst egyetem lett, Bernolák Nándor első rektorságára bízták. Diák-kongresszusokról emlékszem e szűzmáriás, májbajosnak látszó öcsémre s megüt a guta, ha komolyan kell tudnom, hogy ez a – Nándor a debreceni egyetem rektora.
No: most jutottam el a mondandómhoz, Rákosit a mai debreceni egyetemi kör ifjúsága üdvözölte a „Nyugat” ellen s – ellenem. Rákosi elment fölolvasni Pesten kálvinista diákok előtt s hajbókoltak előtte gyönge emlékezetű professzorok, papok és világi előkelők. Mindenkinek tudnia illik, hogy Rákosi Jenő jezsuita, kálvinista-gyűlölő volt egész életében és most csak – politizál. Politizál először is – ellenünk, másodszor (jó mindenre gondolni), másodszor a protestáns Németország se kutya. Debrecen megérdemli, amit kapott, de, óh, félek, hogy a magyar kálvinistaság is, melynek irodalmi lapjában a legszilajabb antiszemitizmust űzi egy Ravasz László nevű s jobb sorsra érdemes volt ember. Az én kálvinizmusom meg is marad, mert adott energia a halálig, de undorral vagyok mindenkihez, kik kaphatók, gyávák, bölcsek vagy hallgatók a felekezetemben.
