III.
III.
Mimi meglátott valakit az utcán. Kihajol az ablakon. Int. Mosolyog. Aztán megfordul – tapsol örömében – vidám, könnyű szaladás a falépcsőn, az ajtó kicsapódik s ott áll: a kis diák.
Rózsás arc, szőke haj, szélesre kötött nyakkendő – félcipő – térdnadrág. Eddig rohant – de most hirtelen megáll – nem tud mihez kezdeni – liheg – borzasztóan elpirul s lesüti a szemét.
Mimi mosolyogva nézi: kedves fiú!
A diák is zavart mosollyal felpillant a lányra.
Mimi int: gyere közelebb.
A diák félénken közeledik.
Mimi: no gyere te kis fiú. Megfogja a kezét: milyen finom. Megsimogatja az arcát: milyen rózsás! A fejét: milyen szőke! Közelebb húzza, megint megpaskolja az arcát: te kis kedves. És milyen csinos és milyen tiszta – gyönyörködve nézi végig – a diák zavart, ügyetlen, kedves.
Most Miminek eszébe jut, hogy hiszen ez egy áldozat szegényke – meg kell nézni, van e ennél valami. Átkarolja s gyorsan átkutatja – megnézi a kezét: nincs gyűrűje – a mellényzsebét: órája sincs – átkutatja a kabátja zsebeit – csak egy zsebkendő került elő – parfümös – megszagolja – eldobja: ez semmi! Bosszankodva: de hát nincs semmi pénzed? A diák szomorúan nemet int. Megfordul, reménytelenül, lesújtva és gyámoltalanul s már menne is kifelé – mikor a lány nagyon megsajnálja: a szegény! No jöjjön csak maga kis kedves – azért nem kell szomorkodni. Oh, milyen fiatal s hogy reszket szinte – jöjjön –
átöleli, simogatja, becézi, tréfásan meghúzza a fülét, megpaskolja az arcát, a fiú ügyetlen kezeit a dereka köré fonja s csendesen, halkan keringőzni kezdenek – a mozdulatok mind szabadabbak lesznek – az arc kipirul, a fejek közelebb hajolnak – a szívekben zenélni kezd a szerelem, a muzsika egyre olvadóbb – megállanak, kacagva egymásra néznek – csók –
de ekkor előugrik a három csavargó, akik eddig is dühösen nézték a jelenetet – szétválasztják őket – a kis fiú ellenkezik – de hogy bírna ő evvel a három vad alakkal – akik kilódítják az ajtón. Eltűnt, de a lépcsőn – az udvaron és túl az utca zajában is még sokáig hallani a gyenge sírását.
A szobában a legények Mimi felé fordulnak, nagyon dühösek. Mimi sajnálja a kis fiút – sír. A csavargók csúfolják: ez kell neki – ez a kis senki. Szerelem kell neki. S még sajnálja – siratja.
Az első legény kihúzza a kését s megfenyegeti a lányt: vigyázz: – leszúrlak! Ha most nem csinálsz valamit, ha nem leszel ügyesebb – véged lesz! Az ablakhoz!
Mimi remegve engedelmeskedik. A három csavargó újra elbúvik. Még hallani a síró gyermek gyenge panaszát, s amint a nő az ablak előtt kelleti magát, megint a felkínálás, vágykeltés motívuma, mely mindjobban fokozódik s hirtelen erős, fűszeres, egzotikus színezetet kap –
