Nagy Zoltán: A kéz
Legyen fehér, puha és érett,
Vendég ki ritkán látogat,
S hamar mondja, hogy isten véled.
Sötét mezőn, nem tudva merre
S könnyen lép mint az angyalok
Tó tükörén, habot se verve.
Már meg-megáll, álomba réved
S dobogó szívvel futni kezd
Ha sűrű rengetegbe téved.
Fénye, mint holdé nyári este!
Ostya, mit csókkal szád itat
S hiszed, hogy ez az Urnak teste!
Legyen Tiéd, Tiéd csak mindig!
Öt ujja tudjon táncokat,
Mik szívem áhitatra intik.
Ugrásra kész a dzsungel éjén,
Színük mint havas január
Hajam sötét bozótja mélyén.
Mikor sötét hajamba mélyed
S kisujjadon egy drágakő
Ragyogjon, mint a szenvedélyed!