I.
I.
Lefelé haladok már én is ezentúl.
Ahová törtettem meredek úttalan úton:
mögöttem a magasság, az én életem orma.
Szerényke domb csak, lemosolyogják fennen,
akik a nagy teljesség büszke bérceit elérték.
Szerényke domb volt, rá visszanézek szeretőn,
mert már onnan is útam lassan lankára hajol,
lassan fakóra fáradt múldokló ifjúságom.
Ahová törtettem meredek úttalan úton:
mögöttem a magasság, az én életem orma.
Szerényke domb csak, lemosolyogják fennen,
akik a nagy teljesség büszke bérceit elérték.
Szerényke domb volt, rá visszanézek szeretőn,
mert már onnan is útam lassan lankára hajol,
lassan fakóra fáradt múldokló ifjúságom.
Elmúlik egykor, tőlem elmarad örökre,
késő hátratekinteni már és inteni kábán,
hívni hangosan akkor jaj, már hívni hiába,
nem rezzen az erdő s az úti bokor sem szán meg.
Vissza tilos, csak előre, kénytelen, árván,
míg az út pora őszre, öregre beszürkít.
késő hátratekinteni már és inteni kábán,
hívni hangosan akkor jaj, már hívni hiába,
nem rezzen az erdő s az úti bokor sem szán meg.
Vissza tilos, csak előre, kénytelen, árván,
míg az út pora őszre, öregre beszürkít.
