Első jelenet.
Első jelenet.
Joan, Vióra, később Nucu.
Vióra (a szentkép előtt áll, leveszi az egyik gyertyát, s a tartóba helyezi): Várj addig, Joan, míg meggyújtom.
Joan (Puska van a vállán, az oldalán tarisznya. Közelebb megy a feleségéhez, s leemeli a kalapját): Hogyne várnék, Vióra.
Vióra: Uram, irgalmazz nekünk. (Keresztet vet, meggyújtja a gyertyát): Ég.
Joan: Hetedszer gyújtunk ma gyertyát. (Keresztet vet.)
Vióra: Hét év… és mintha ma történt volna.
Joan: Bizony. Hét év telt el azóta, s nekem még most is a fejemben van, hogy én vagyok az oka a halálának. Neki kellene élni helyettem, ez volna az igazság, az ő vállán volna a puska, ő járná az erdőt, ő dalolna, tőle félnének a vadorzók.
Vióra: Ugyan, Joan, még mindig ezeket a gondolatokat forgatod magadba? Mire való ez? Az Isten akarta ezt így, senki nem másíthatta meg amit ő rendelt. Adj hálát neki.
Joan: Hiába… különös ez… én itt vagyok, élek, fiam van, ő pedig a krivinai temetőben fekszik.
Vióra: Az Isten így akarta. Te nem tehetsz róla. A gyilkosa lelkén szárad a Gligor halála. Ez az igazság.
Joan: Igazad van, Viórám. Annak bezzeg nem fáj a feje, annak a szívét nem marja a bánat a cselekedete miatt.
Vióra: De nem ám… A tarisznyában pogácsa is van ám, Joan.
Joan: Pogácsa?
Vióra: Az. Tegnap sütöttem, míg az erdőbe voltál.
Joan: Adtál a gyereknek is.
Vióra: Amennyi csak kellett. (A baloldali ajtóra mutat.) Van még a kamrában.
Joan: Hol mászkál az a gyerek?
Vióra: Biztosan itt van valahol a ház körül, a lepkékkel van most nagyon megakadva, azokat kergeti reggeltől estig. (Az ablakot kinyitja és kiált.) Nucu… Nucu!… hol vagy?
Nucu (kívülről): Itt vagyok.
Joan (mosolyogva, maga elé): Ha itt vagy, gyere be kis fürge gyíkocskám.
Nucu (hat éves, nagy, erős, csupa élet, a kezében egy lepke): Egy fecskefarkú! Addig kergettem, míg megfogtam, még van odakinn, egy nagy vöröset is láttam, arany pettyek voltak rajta.
Joan (simogatja a fejét): Mért nem fogtad meg?
Nucu: Majd elcsípem. Gyorsan repül. Valamennyit megfogom.
Joan (lehajol és megcsókolja a gyermeket): Aztán messzire ne menj, azt megmondom!
Nucu: Nem megyek messzire.
Vióra: Most már benn is maradsz, elég volt máma a csatangolásból.
Nucu: Csak azt az egyet akarom, a pettyeset.
Joan: Anyádnak szót fogadj, fiam! (Tarisznyájából elővesz egy pogácsát.) Ne, pogácsa.
Nucu: Pogácsa! (Beleharap.)
Vióra: Meg se köszönöd.
Nucu (táncolva): Köszönöm a pogácsát.
Joan: Isten veled, Vióra. (Megcsókolja.) Ha a Fehér Sziklán megláttok, intsetek.
Vióra: Intünk, hogyne intenénk, ugye, Nucu? (Megfogja az ura kezét, s az ajtóig együtt megy vele.)
Nucu: Ma is én fogok integetni. Aztán hozzon ám valamit.
Joan: Hozok, hozok, csak jó légy. (El.)
