Nyolcadik jelenet.
Nyolcadik jelenet.
Vióra, Joan.
Vióra: Mért bántod? Mit vétett ez a gyerek? Joan… édes uram… mért bántod ezt a gyereket?
Joan: Az ördögé, nem az enyém.
Vióra: Joan… jó uram… hát te igazán azt hitted, hogy az övé… Joan… hát nem érted? A tied, kié volna másé? A te tested, a te véred gyereke… érts meg engemet, Joan… a gyerek nem halt meg… él a fiúnk… látod, semmi baja… örülj hát neki… mért nem örülsz? Szeresd a kisfiadat… megint, a tied ő, a tied, Joan, esküszöm… én azt hittem meghalt, akkor úgy gondoltam, hogy meghalt, hogy nincs már gyerekem… te elhitted, Joan?… Mikor láttam, hogy úgy fáj a szíved a gyerekért, mikor úgy sírtál, jajgattál… a szívem fájt… nem tudtam nézni a fájdalmadat, gondoltam, nekem már úgyis végem, nekem már úgyis mindegy, ha meghalt a gyerekem, de téged sajnáltalak nagyon!… szegény… mikor úgy sírtál… gondoltam… leveszem a szívedről azt a borzasztó bánatot, úgy hazudtam magamra a bűnt, hogy nem te vagy a gyermek apja,… hogy ne fájjon a szíved a gyerekért… csak a haragod maradjon meg én irántam… engem verj… engem megölj, elűzz… elkergess engem a házból… (Sír.)
Joan: Soha többet nem tudom én már elhinni.
Vióra: Esküszöm neked, Joan. (A szentkép elé áll) Nézd, Joan, jöjj ide… itt a Boldogságos Szűz képe előtt esküszöm neked… kárhozzak el… farkasok tépjék szét az eleven húsomat, a lelkem visszajárjon a sírból, soha nyugtot ne találjon…
Joan: Jöjj el innen, Vióra. (Átöleli, s odébb vezeti. Az ablak előtt állnak meg.)
Vióra: Joan, édes jó uram. (Hirtelen.) Ott megy! (Kimutat az ablakon.) Nézd, ott megy Zimbrán a Fehér-sziklán. (Kinyitja az ablakot.) Öld meg, Joan… lődd agyon! (Leakasztja a puskát, s Joan kezébe erőlteti) Lőj, siess… most van a szakadéknál, lőj… (Joan megrázkódik, pillanatig céloz és elsüti a puskát.) Találtál… Lezuhant…
Joan: (földre hajítja a puskát.): Mit cselekedtem?
Vióra: (becsukja az ablakot, s halkan, bűntudattal szól.): Megfizettél neki. (Az égő gyertyákra mutat.) Két gyertya ég… ezután minden évben két gyertyát gyújtunk.
Függöny.
