Tersánszky Józsi Jenő: Levél
Napjaim utálom, emlékim únom.
A való bennem épp hogy felrévűl
Mint vakult tükrön, lénye kényszeréül.
Rossz gondok, apró piszkok, szenvtelen szépségek.
Ha még magamban elbecézlek
Tünődve, vajjon látom-e még
Kócos, fiús fejét
Sárga, selyem vánkosán?
Vágyam számára csodája, bája, élve.
Szemem mint visszásra nincsen egyébbre.
Mintha elátkozott lakat
Őrizne engemet.
Kedvem jön olykor, hogy irigye
Legyek ama garázda gazfickónak,
Kinek oly átkozott könnyen lobbant szive
S kinek, mint eredetijét a mozikép
Épúgy majmolom tovább életét,
Mind álmosabb közönnyel, sandább búval,