A NYUGAT HÍREI

Teljes szövegű keresés

A NYUGAT HÍREI
Ujév után kezdjük közölni Nagy Dánielnek a nagy közönség előtt eddig ismeretlen írónak Börtönök bús lakója című, különös hangú és elgondolású, magyar regényét.
Ugyancsak újév utánra készítjük elő a Nyugat szokott évi matinéját, melynek idejét és műsorát mihamarább tudatjuk.
A Nyugat könyvei közűl Babits Recitativ s a Móricz Szegény Emberek kötetét francia félbőr kötésben ötven példányban számozva 20–20 koronán árusítja kiadóhivatalunk. Megrendelhetők a könyvkereskedésekben is.
E héten jelent meg a Nyugat kiadásában Kaffka Margit Az élet útján című gyűjteménye régibb és újabb, könyvben még meg nem jelent, verseiből. A kötet ára négy korona, – 100 számozott, hollandi merített papirra nyomott s francia félbőrkötésű különpéldányát 25 koronáért adja a kiadóhivatal s minden könyvkereskedés.
Sajtó alatt: Ignotus novelláiból ugyanolyan füzet, mint aminőt verseiből adott ki a Nyugat. Később Ambrus Zoltán tanulmánykötete és Patthy Károly fordításában a Peer Gynt, majd novelláskötetek kerülnek sorra: Tersánszkytól, Nagy Lajostól és Réti Ödöntől.
A nyomtatási és papirköltségek roppant megdrágulása rákényszerít bennünket, hogy újévtől fogva a Nyugat évi előfizetését 8 koronával megdrágítsuk, úgy hogy ezentúl a Nyugat előfizetési ára: egész évre 36 K, fél évre 18 K, negyed évre 9 K. Egyes szám ára 1 K 80 f. e karácsonyi száma 2 K 60 f. E számunkhoz postai befizetési lapot mellékelünk s a személyzethiányra való tekintettel budapesti előfizetőinket kérjük, hogy mint a vidékiek, ők is posta útján küldjék be még újév előtt a díjakat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem