Bálint Aladár: A sajtóhadiszállás második kiállítása
Bálint Aladár: A sajtóhadiszállás második kiállítása
Már a második. A világ forog, tavaszra nyár, nyárra ősz – megint tavasz. A világ forog, a művészek szorgalmasak, festenek, rajzolnak, mintáznak, mi rezignáltan nézzük a naptár kövér számjegyeit. Közeledik a tavasz, a szép kikelet, virágnyílás, rügyfakadás és a rettenetesnek ígérkező offenzíva. Tavasz… természet… szín… illat… napsugár… széthasad a köd kárpitja és kedvezőek lesznek a látási viszonyok.
A higany az üvegcsövek mélyén makacsul a zérus alá zsugorodik és mi dermedt, fagyos tagokkal és dermedt lélekkel járjuk végig a kiállítást, mely már a – második.
A művészek – mondom – szorgalmasak és némelyikük mintha végérvényesen berendezkedett volna a hadi rajziparra. Mit lehet ez ellen tenni? Snájdig vonalak rugaszkodnak előre a rámába szorított papíros lapokon, olyik képből mintha rekedt vezényszavak, alkalmi költők szólamai röppennének ki. A művészek tőlük telhetőleg iparkodnak minél több «beszolgáltatott» kész munkával megszolgálni a kincstári kosztot, és mint a kiállítás katalógusának előszavában olvasható – a kiállítás az egész, már igen nagyra növekedett anyagnak csak kis részét tartalmazza.
Az osztrák-magyar kiállítás anyaga nem minden tekintetben korrespondál a közös ügyekben megállapított kvóta természetével.
Ugyanis az anyag, a mennyiséget tekintve erősen az osztrák festők javára billenti a mérleget, de ha a minőséget tekintjük, a mérleg serpenyője az ellenkező oldalra billen. Annyira, hogy az osztrák művészek képei között nem tatálunk egyetlenegyet sem, amely a közepes színvonalat meghaladná. Jómodorú, szerény vászon a legtöbbje, csak éppen a lélek hiányzik belőlük. Volt olyan művész is, ki játékos ügyefogyottsággal holmi hímzésszerű színes apróságra váltotta az emberhalál, a vérhullás tényét (Laske) vagy talán olyan magasságra emelkedett, hogy az életüket kockára tevő embereket apró legyekké varázsolta (Gorlicei áttörés című képe). Az orosz foglyok című akvarellje artisztikus holmi. (Ez még a legdicsérőbb jelző, ami megilleti.) Basel Alfréd szintén legyekké devalválja simára borotvált képein a harcos katonákat.
Andri, Thiele, Staeger munkái relatív értékükkel kiválnak a selejtes osztrák termésből. Nevüket ha feljegyeztük, körülbelül mindent elmondottunk a fajtántúli háborús képekről.
A magyarok. – Közöttük Vaszary János a legerősebb. Két nagy képe (különösen a «bolgár tevetrén») konstrukcióban, színharmóniában egyaránt megkapó, férfias alkotás: A művész kifejezési módja lapidáris, csupán a lényegre, a tárgyhoz tartozóra szorítkozik. Ez a szigorú egyszerűség jobban izgatja a fantáziát, mint a színpazarlás, a misztikus határozatlanság, a valószínűtlen dolgok aláhúzása.
Márffy Ödön nagyon kevés munkával szerepel. Kém című akvarellje elsőrangú. A kép centrumát betöltő álló figura mint valami titokzatos mélységből kibukkanó jelenség megdöbbenti, lenyűgözi a szemlélőt.
Zádor István kőrajzai talentumos, meleg munkák. A porhanyós fekete vonal melódiája jóleső harmóniákban csendül ki e lapokból.
E három művész alkotásain kívül is meglehetősen nagy a száma a tisztességes nívót jelentő magyar képeknek, rajzoknak.
Reméljük, harmadik kiállításra nem kerül a sor. Ennél jobbat nem kívánhatunk sem magunknak, sem a kiállító művészeknek.
