II. rész
II. rész
(Bárány Edééknél)
Pistike (a kapun beles, előre hajlik, de a kaput nem ereszti el: hátha kutyájuk lett tavaly óta Edééknek? Bekiált): Itthon van Ede? (Vár egy kicsit, Edét nem látja, se kutyaugatást nem hall, előreandalog. A ház sarkától az Edéék lakása felé les).
Ede (hét éves, koromból szép fekete bajusza van, az egyik ajtón kiszalad, a kezében harapófogó van, a harapófogóban tüzes vas, vizes edénybe nyomja, a vas sistereg, a szép fekete bajusz felé fehér gőz száll).
Pistike (szeme szája eláll, a kis szíve erősen dobog, úgy nézi Edét, hogy pislantani sem ér rá. Nem tudja elképzelni: miféle játékot játszhat avval a sistergővel, azért úgy elképzeletlenül is nagyon tetszik neki. A kalapját a levegőbe dobja, de nem a kalapot nézi, hanem Edét nézi): Huhu!
Ede (mintha semmit sem hallana, rá se néz Pistikére, a vasat meglötyköli, besiet).
Pistike (Ede után szalad, az ajtónál megáll, felpipiskedik, bekukucskál, az Ede bajuszáról le nem venné a szemét: úgy nézi, hogy véletlenül a nyála is kicsorog egy kicsit. A bajusz mellett Edét jól látja, megkérdezi azért): Itthon van Ede?
(A műhelyben bödönök vannak s más efféle bádogos munkák. Egy asszony, az Ede anyja, pléhdarabokat forgat, az Ede kezében kalapács van s mikor az anyja mondja a pléhre üt vele. A pléhzörgés kihallatszik s nagyon gyönyörűen hallatszik.)
Pistike (jóformán az ujjain tartja magát: a kezei reszketnek, azért nem jő el az ajtótól: hol az Ede kezén vannak a szemei, hol a bajuszán): Itthon van Ede?
Ede (az ajtó felé fordul, Pistikére vigyorog, az anyja mond neki valamit, erre visszafordul, a pléhre üt).
Pistike (majdnem sír): Itthon van Ede?
Ede (az anyjához): Mama, kimehetek egy kicsit? (Nem játszani akar menni, csak Pistikének akarja megmutatni magát, azután megint be akar menni.)
Az asszony: Ereggy hát egy kicsit.
Ede (kimegy, Pistike előtt haptákba vágja magát, szalutál, vigyorog, de semmit sem szól).
Pistike (a bajuszra mutat): Mi van ott neked az a fekete?
Ede (hencegve): Bajusz!
Pistike: A mamád vette?
Ede: Nem vette, hanem magától nőtt, rajzolódott.
Pistike (a szemei kitágulnak egy kicsit, a bajusz olyan édesen integet felé: hogyha Ede mondaná mindjárt megtapogatná): Hogy rajzolódott neked?
Ede (mindig hencegve): Úgy, hogy úgy tudd meg: én most már mester vagyok. A bizony!
Pistike: Hát én mi leszek akkor? (A Rinaldó bandájában tavaly mindig közbetyár volt.)
Ede: Te? Hát mi volt apád?
Pistike (nem érti, a kis fejében sok mindenféle szamárság össze-vissza kavarog, nagyon szomorúan néz): Nekem nem lesz bajusz?
Ede: Hát mi volt apád? Ha bádogos volt, mikor forrasztanak: a koromtól neked is rajzolódik.
Pistike (a szemei könnyesek lesznek, dörzsöli őket): Ede nekem csak anyám volt, nem volt apám.
Ede: Hátha anyád volt, akkor micsoda volt az anyád?
Pistike: Az csak kóristanő, de neki sosincs bajusz.
Ede (büszkén): Látod, miért nincs apád? Most akkor a te apád is háborúban lenne, a műhelyt meg te vezetnéd, meg anyád vezetné, mert a segédeket is mind elvitték.
Pistike: Hát neked van apád?
Ede: Van hát, azért vitték volna el, mert másképp hogy vitték volna el? akinek van, azt mind elvitték és azoknak a fia most mind mester. (Megint haptákba vágja magát, Pistikét nagyon lenézi.)
Pistike: Nem mehetek be én is egy kicsit teveled?
Ede: Hogyne! Talán hogy szerszámot lopjál?
Pistike: Hát a ligetbe se jössz akkor?
Ede: Nem hát. Ha tinektek volna műhely, meg ha apád volna: neked se kéne menni.
Az asszony (kiszól): Ede!
Ede (még egyszer feszesen megáll, a bajuszát megpödri, beszalad).
Pistike (a kis arca nagyon fehér, nagyon sírhatnékja van, egy kicsit még az ajtót nézi, megfordul, nagyon komoly, kis, apró lépésekkel az utcára megy, a kis fejében sok mindenféle szamárság kavarog, senkire nem néz, semmit se bámul meg, a kis cipő kip-kop, a fal tövében lépked, haza felé tart).
