Fenyő Miksa: A politika mögül • Pártalakulás
Fenyő Miksa: A politika mögül •
Pártalakulás
Pártalakulás
Tisza István gróf, aki a mozgalmas s nem éppen eredménytelen parlamenti küzdelmek után, visszatér ezredéhez, búcsúzóul még egy cikket írt az Igazmondóban, amelyben az utána következett kormányzatról, a kormányzatot támogató kisebbségi pártról elmondja a maga véleményét. A kormányra jutott ellenzékről Tisza István cikke a következőket állapítja meg: „Lerontotta a háborús nagy időkhöz méltó hangulatot. A munkapárti kormány a háború kitörésétől fogva nem ismert az ezzel összekötött feladatoknál nagyobb, sürgősebb kötelességet. Minden mást félretéve erejének teljes megfeszítésével rajta volt, hogy mindenütt, minden téren előmozdítsa a győzelmet és növelje a nemzet harci erejét.” Amely percben az ellenzék került a kormányra – mondja Tisza cikke – mindez merőben megváltozott. A másik vád, mellyel az ellenzéket illeti: a választójog kettős veszedelme. Az a veszedelem, mely magában a radikális javaslatban rejlett s az a veszedelem, melyet felidézett azáltal, hogy pártokra szakította az országot. S végül a harmadik vád: „a pártszenvedély szava erősebbnek bizonyult a hazafiúi belátásnál”, a munkapárt kész lett volna megegyezni és együtt dolgozni az ellenzékkel, de az ellenzék egy része – „olyan férfiak is, kiktől mást várt volna a nemzet” – „gáncsot igyekeztek vetni a megegyezésnek, mert attól féltek, hogy az egyesült tábornak túl nagy részét fogja alkotni a munkapárt.” A cikk azzal végződik, hogy az ellenzéknek azzal a részével, mely ettől nem tart, kész a munkapárt együtt működni.
Ha ebből a j'accuse cikkből próbáljuk rekonstruálni azokat az elvi kérdéseket, melyek a néhai való Eszterházy-kormányt és a kormányt támogató pártokat, vagy akár az Andrássyék kiválása előtt megvolt negyvennyolcas alkotmánypártot a munkapárttól elválasztották, akkor mint ilyet egyedül a választójog kérdését állapíthatjuk meg –, ha csak vissza nem akarunk térni a Lukács korszak választási hecceire, melyek bizony a világkatasztrófa tüzénél joggal a feledésbe fakultak Más elvi kérdés, mint a választójog ügye, az ellenzéket a kormánypárttól el nem választotta. Mert Tisza István grófnak azt a megállapítását, hogy a kormányra jutott ellenzék lerontotta a háborús nagy időkhöz méltó hangulatot: sem mint a pártok között fennállott elvi differenciát, sem pedig mint tényt nem fogadhatjuk el. Valóban könnyebb volt a háborús hangulatot 1914. év augusztusában fenntartani, mikor cenzúrázva tömegek heteken át hangos kifejezést adtak Petár király iránti megvetésüknek s szó lehetett háborús hangulatról még a gorlicei áttörés utáni időben is, dacára az olasz beavatkozásnak, vagy talán éppen e beavatkozás sikertelensége miatt is, de a háború harmadik esztendejének vége felé még Eszterházy Móricnál keményebb legények sem tudták volna felajzani, dythirambussá galvanizálni a nemzeti hangulatot. Abban a programban, melyet Eszterházy Móric hozott egyáltalán nem voltak defaitista elvek, aminthogy nem is lehettek, lévén e program túlnyomó részében Andrássy Gyula gróf programja, akinek felfogása külpolitikai kérdésben – legalább is külpolitikánk főbb irányait tekintve – nem sokban tért el Tisza István gróf felfogásától. Mi azt láttuk, hogy az Eszterházy- és Wekerle-kormány alatt is éppen olyan szépen folytak a sorozások és szemlék, mint a munkapárt idején, a hadsereg élelmezése épp oly simán bonyolíttatott le, a bankóprés épp olyan jól működött s a hadikölcsönöket épp úgy előteremtettük mint annak előtte. Ami érdemleges hibát eddig Tisza István az Eszterházy-kormány és Wekerle-kormány szemére tud hányni, azok csupán a közélelmezés kérdésére vonatkoznak s itt viszont konstatálnunk kell, hogy történhettek és bizonnyal történtek is hibák, felületességek, hanyagságok, visszaélések: egészben véve a dolgok éppen olyan jól mennek, mint a Tisza-kormány idején, dacára hogy a nehézségek azóta tetemesen megnőttek.
Elvi differencia a választójogon kívül nem volt a munkapárt és a negyvennyolcas alkotmánypárt között, tehát a választójog elintézése után joggal és szükségszerűen vetődött fel a fúzió kérdése. Annak idején, mikor a negyvennyolcas alkotmánypárt a választójogi megegyezés kérdésében két részre szakadt, e sorok írója, aki szimpátiájával Vázsonyi javaslata mellett volt, azt próbálta fejtegetni, hogy a válságos helyzetből csak egy kivezető út van: megegyezni a munkapárttal a választójog kérdésében, tehát engedni a Vázsonyi-féle javaslat radikalizmusából, de ezt a megegyezést ahhoz a feltételhez kötni, hogy viszont a pártok megegyeznek abban, hogy az új választójogi törvény szankcionálásától számított egy esztendő után új választások írandók ki. Mert a választójognál is fontosabb egy új képviselőház. Egy új ház, melyben – az új törvény alapján – a szocialisták behoznák a maguk 20-25 emberét, a polgári radikálisok a maguk néhány képviselőjét, melyben az ipari termelésnek, a kisgazdának megfelelő képviselet jutna s általában amelynek összeállításán megérződne mindaz a tapasztalat, felismerés, szenvedés, talán szenvedély is, melyet az immár ötödéves háború megérlelt. Ebben az új házban bizonyára volnának pártok, melyek elvi alapon különülnének el, gazdasági, szociális és külpolitikai kérdések szerint s ahol egy tisztultabb légkörben személyi összekülönbözések, egyének gyűlölködése nehezen fog pártalakítás gerincéül szolgálni.
Amíg azonban ez az új ház – akármilyen választójog alapján – össze nem ül, addig bírálni vagy pláne elítélni a fúziós törekvéseket nem szabad. Mert hiszen kétségtelen, hogy ma már a választójog törvénnyé válása után nincsen egyetlen elvi kérdés, mely Wekerle pártját Tiszáétól elválasztaná. De vajon van-e olyan elvi kérdés – a választójogi törvény revízióján kívül, mely törekvés elvégre nehezen szolgálhat egy új pártalakítás alapjául – mely a kormányból kivált Andrássy-csoportot ma elválasztja Tisza István pártjától? Néhány év előtt, mikor Tisza István még a kormányon volt, Ignotus a Nyugatban cikket írt azzal a címmel: Tisza az ellenzék vezére”. A cikk azt bizonyította, hogy az ellenzék politikája azonos Tisza politikájával, s amíg más politikát nem csinál, addig nincs is oka, de hatalma sem, Tisza vezérségét leráznia. S ma sincs másképp. Szociális vagy gazdasági kérdésekben bizonyára Andrássy Gyula gróf sem radikálisabb mint Tisza István. Bizonyára türelmesebb, megértőbb, az ellenkező felfogás iránt is több érzéket tanúsító, de elveiben mivel sem radikálisabb. Én legalább nem hallottam, amikor Tisza István a múltkor a Németországgal kötendő megállapodás dolgában felszólalt és azt hangoztatta, hogy nekünk mezőgazdasági cikkekben importállamnak kell maradnunk, nem hallottam, hogy ellenzéki részről valaki felszólalt volna s azt mondotta volna: dehogy” exportterületté kell válnunk, mert akkor olcsón tudjuk majd táplálni lakosságunkat. Azt sem hallottam, hogy ellenzéki részről felszólaltak volna a gabonavámok leszállítása mellett, vagy hogy az egyszeri vagyonadóval kapcsolatban szociális és nemzetiségi kérdések megoldása szempontjából, bizonyos nagyságú birtokoknál a természetbeni átadást követelték volna. Sem a gazdasági, sem az adó, sem a szociális kérdésekben nincsen ma lényeges elvi eltérés a parlamenti pártok között, de hát akkor mi választja el a munkapártot a negyvennyolcas alkotmánypárttól, vagy akár a negyvennyolc nélküli alkotmánypárttól? A külpolitika kérdésében Andrássy Gyula gróf, Tisza István gróf egyformán a jusqu'au bout német szövetség mellett vannak, egészben véve egy radikális Eötvös József-féle nemzetiségi politikától egyaránt távol állnak, a katonai kérdés megoldására, a monarchia közjogi kialakítására vonatkozó felfogásukban bizonyára semmi eltérés nincsen.
Ma ez így van, a mai parlamenti viszonyok mellett nem is lehet másképp. Amíg azonban ennyire egy akol a parlament, addig nincs is értelme, hogy több pásztora legyen. A mai pártok már régen megérettek a fúzióra.
