Környey Zoltán: Fehér ágyon, tavasszal
Környey Zoltán: Fehér ágyon, tavasszal
A szivem mint bús, elhangolt gitár
szól a fehér, hívó, hűs éjszakákon,
számon a bánat hangtalan szava:
sóhaj ébreszti álmom.
Fehér az ágy, fehér, fehér,
holnap kezem elér.
szól a fehér, hívó, hűs éjszakákon,
számon a bánat hangtalan szava:
sóhaj ébreszti álmom.
Fehér az ágy, fehér, fehér,
holnap kezem elér.
Virágzó fáknak enyhe illata
hull ma reám és hinti be a testem,
az ifjuságtól forró és fanyar
ajkadra lestem.
Feszes, meleg most minden ér,
dalol a vér, a vér.
hull ma reám és hinti be a testem,
az ifjuságtól forró és fanyar
ajkadra lestem.
Feszes, meleg most minden ér,
dalol a vér, a vér.
Az ablakomban nyílik egy virág,
holnap reggel szivemre kell majd tenni
hogy ne dobogjon, ne fájjon nagyon
ha hozzád fogok menni.
(Boldognak lenni mily nehéz,
nehéz, nehéz).
holnap reggel szivemre kell majd tenni
hogy ne dobogjon, ne fájjon nagyon
ha hozzád fogok menni.
(Boldognak lenni mily nehéz,
nehéz, nehéz).
Szaladj el… fényes, napsütött mezők,
sötét erdők, ezüst folyók közt vessz el
és akkor, akkor érjelek utól
a vágytól vérző testtel
hogy alig tudjak lépni
s a szél, a szél segitsen
a ruhádat letépni.
sötét erdők, ezüst folyók közt vessz el
és akkor, akkor érjelek utól
a vágytól vérző testtel
hogy alig tudjak lépni
s a szél, a szél segitsen
a ruhádat letépni.
