Lánczi Jenő: Demokrácia
Lánczi Jenő: Demokrácia
Azt mondja Ignotus, hogy bár számításnak hibás, Wilson, Lloyd George meg Balfour azért követelnek a központ országaiban demokráciát, mert azt hiszik, hogy a népuralom meggyengítene és felrobbantana bennünket.
Nem valószínűbb-e azonban az entente vezetőinek következő gondolatmenete:
„Minálunk – mondják Wilson, Lloyd George és Balfour – demokrácia van. Plutokrata demokrácia az igaz, mely talán nincs is messze egyik-másik szövetségesünk országában a plutokrata demagógiától, de mégis csak demokrácia. Mégis csak a mi államformánk áll ahhoz a típushoz közelebb amit tiszta ökonómiainak neveznek, viszont a porosz ahhoz van közelebb, amit bürokrata-militarista típusnak hívnak. Már most mi sem estünk a fejünk lágyára, mi is tudjuk, nemcsak Tirpitz és Reventlow urak, hogy a nemzetek közötti fegyveres mérkőzésben utóbbi az erősebbik. Vagy minálunk is meg kell tehát csinálni ezt a rendszert és ezt a szellemet, vagy a poroszt kell arra szorítanunk, hogy a miénket fogadja el. Két ilyen ellentétes rend és szellem nem élhetnek békésen egymás mellett, és a történelem tanítása szerint rendszerint az ökonómiai az mely militarizálódik. A szomszéd kényszerít erre, a léte függ ettől. Ezért kerülnek népszavazat útján a III. Napóleonok, Boulangerek az állam élére. Azonban mi nem akarunk militarizálódni, sőt az igazat megvallva, a szocialistáink és syndikalistáink szakadatlan ostroma alatt nem is tudnánk. Nem marad hát egyéb hátra, mint az, hogy harcias szomszédunkat kényszerítsük a magunk formájára. Feltéve, hogy nálunk a Pénz az úr a pénz polgárságot jelent, ellenfeleinknél pedig a nemesség kezében van az államhatalom, és a polgár nálunk maga is csak másodrendű lénynek érzi magát. Nálunk a polgárok, nálunk az ulánustisztek és assessorok. Nézzétek meg őket közelről, és mindenütt ugyanazzal a korpuszszellemmel fogtok találkozni, mely egyetemeiken uralkodik, mely zárt körökre osztja őket származás, hivatás, vagyon, vallás szerint, mely nemcsak a szocialistát tekinti bélpoklosnak, hanem a polgárral sem akar érintkezni házának küszöbén túl, legfeljebb szükségből az utcán és a kávéházban. Nem mi mondjuk, hanem egyik tudósunk, Sombárt professzor, a „Händler und Helden” szerzője, hogy „anélkül, hogy valakit bántani akarnánk, elmondhatjuk, hogy amit mi jó vagy rossz értelemben kultúra és műveltség alatt értünk, úgy haladt el, e nemesi rétegek felett, hogy alig érintette őket.” Korpskommandantjaik 80%-a tartozik a régi hűbéri nemességhez, a lovasságnál szolgáló hadnagyaik 2/3-a, Rittmeistereik 3/4-e, őrnagyjaik 4/5-e, ezredeseik és vezérőrnagyaik 6/7-e, tábornagyjaik 7/8-a, lovassági tábornokaik pedig kivétel nélkül a régi hűbéri nemességhez tartoznak. Bennünket kereskedők ivadékainak neveznek, magukat hősök ivadékainak nevezik, a valóság az, hogy elszedik Afrika közepéről is vevőinket, és nem a mi, hanem az ő egyik tudósuktól származik az a jellemzés is: hogy a mi kereskedőink foglalkozást űző rentier-k, az övéig üzlethajszoló parvenük. Ha igaz, hogy mi vagyunk a „Händler”-ek, és ők a „Held”-ek, egymás mellett békességben csak úgy nem élhetünk, mint a középkori kereskedő a középkori lovag mellett. És mert a mi polgárainkat nem kényszeríthetjük, hogy úgy éljenek, mint középkori lovagok, kényszerítsük az ő lovagjaikat, junkereiket, hogy a XX. században úgy éljenek, mint békés polgárok.”
