III.

Teljes szövegű keresés

III.
A társadalomnak ez az új berendezkedése természetszerűleg fogja magával hozni az új politikai berendezkedést is. Azt már ma is mindenki látja, hogy a mostani pártkeretekben az ország polgársága elhelyezkedni képtelen, hogy a mai politikai pártrendszer valóságos anakronizmus, hogy a közjogi pártok teljesen lejárták magukat. Mindenki érzi, mindenki tudja, hogy új pártokra, új politikai irányokra, új gyakorlati politikára van szükségünk.
Normális viszonyok között az ország parlamentje híven tükrözi vissza a társadalmi viszonyokat. A mi mostani parlamentünk azonban egy már megszűnt, megváltozott társadalom szülötte és visszatükrözője. Bizonyos, hogy a legközelebbi választás új parlamenti viszonyokat fog eredményezni, de még ez sem lesz a végleges formája politikai helyzetünknek, mert végleges politikai berendezkedés csakis a definitív társadalmi berendezkedés után vagy azzal egyidejűleg alakulhat ki.
A mostani politikai pártok látszólag közjogi alapon állnak. A legfőbb válaszfalként a 67 és 48 mered a pártok között. Legfőbb agitációs eszköz gyanánt még mindig az Ausztria elleni nemzeti ellenszenvet használják fel. Nemzeti követelések, nemzeti vívmányok, zászló- és címerkérdés, vezényleti nyelv, önállóságunknak Ausztriával szemben való közjogi kidomborítása: önálló hadsereg, önálló bank, önálló vámterület – ezek voltak legújabb időkig is a jelszavak, amelyeket pártjaink a választásokon hangoztatni szoktak. Ha azonban a pártok ténykedéseit közelebbről vizsgáljuk, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy mindez csak szemfényvesztés, csak porhintés a választópolgárok szemébe. A valóság az, hogy a mi politikai pártjaink tulajdonképpen nem közjogi, hanem gazdasági alapon állnak. Parlamentünk semmi egyéb, mint egyes osztályok gazdasági érdekképviselete. És ez természetes és helyes is volna, ha nemcsak egy osztálynak, vagy egyes osztályoknak, az ország lakossága csak egy igen kis részének az érdekeit képviselné.
Hogy a közjogi differenciák mennyire nem komolyak és őszinték a pártok között, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostani kormányt támogató pártok közjogilag ellentétes elemekből való összetétele, meg hogy komolyan beszélnek arról, hogy a 67-esek és 48-asok egységes kormánypártot alakítanak. De hogy az egész parlament, kormánypárt és ellenzék tulajdonképpen egyet akar, ugyanazon osztály érdekeit képviseli, mutatja az is, hogy a volt ellenzék kormányra jutván, nemcsak hogy új programot nem hozott, hanem kormányzati intézkedéseiben, gazdasági politikájában egyáltalában semmiféle új irány nem vehető észre. Ez a kormány nem egyéb, mint az előbbinek a folytatása. Ignotus nagyon helyesen jegyezte meg még a Tisza-rezsim idején, hogy az ellenzéknek azért meddő minden erőfeszítése Tiszával szemben, mert az ellenzék tulajdonképpeni vezére nem más, mint gróf Tisza István.
Világos tehát, hogy a mai pártok között valójában nincs is tárgyi ellentét. Céljaik, érdekeik azonosak, a köztük levő politikai differenciák kizárólag személyi természetűek. A közjogi kérdéseknek, az Ausztriával szemben való nacionalizmusnak a forszírozása csak arra jó, hogy megtévesszék azon osztályok polgárait, akikhez ők nem tartoznak. Csak így lehetséges az a teljesen lehetetlennek látszó állapot, hogy akárhány olyan városi kerület van, amelynek túlnyomórészt indusztriális és merkantil foglalkozású polgársága agrár-képviselőt választ.
Fosszuk meg hát pártjainkat nacionalista és közjogi álarcaiktól és tekintsük őket azoknak, amik: gazdasági érdekképviseleteknek. De hiszen ez nem is lehetséges másképp. A parlament nem lehet más, mint az ország lakosságának gazdasági érdekképviselete. A baj csak az, hogy a mi parlamentünk nem az egész ország érdekeit képviseli, hogy a mi parlamentünk osztályparlament. Magától értetődik ezek után viszont az, hogy a baj orvoslása céljából nem arra kell törekednünk, hogy megszüntessük a parlament érdekképviseleti jellegét, hanem hogy elősegítsük azt, hogy a parlamentbe bejusson minden társadalmi osztály érdekeinek megfelelő számú képviselője.
Előrelátható – nem kell hozzá különös jóstehetség – hogy a legközelebbi választásokon a munkásság jelentékeny parlamenti képviseletre fog szert tenni. A munkásokat – hogy most választójoghoz jutnak – nem fogják megtéveszteni közjogi vagy más hangzatos jelszavak, a munkások kivétel nélkül arra a képviselőjelöltre fognak szavazni, akiről bizonyosan tudják, hogy az ő érdekeiket fogja képviselni. A munkásnak könnyű lesz kiválasztani a jelöltek közül azt, aki az ő érdekeinek megfelel, mert a munkásságnak saját külön politikai pártja van. A szociáldemokrata párt az egyetlen, amely őszintén, kifejezetten osztályérdeket képvisel, amelynek pozitív tárgyi alapja és éppen ezért abszolút létjogosultsága van. Bizonyos is éppen azért, hogy a munkásság gazdasági erejének emelkedésével egyenes arányban fog emelkedni a szociáldemokrata párt politikai jelentősége. Viszont a párt parlamenti térfoglalását a munkásság gazdasági erejének a növelésére fogja fordítani.
A munkásságnak ilyetén politikai elhelyezkedése nem más, mint az új magyar politikai berendezkedés előrevetett árnyéka. A munkásságnak parlamenti térfoglalása és az ezzel együtt járó gazdasági erősbödése fel fogja nyitni a magyar polgárság szemét. Mindenki tisztában lesz azzal, hogy a képviselő gazdasági érdekeket képvisel, hogy tehát mindenki saját érdekében csak olyanra szavazhat, akiről biztosan tudja, hogy az ő érdekeit fogja képviselni. Nem fog tehát ezután előfordulni olyan eset, hogy gróf Tisza Istvánt, az agrárérdekek e kiváló exponensét képviselővé válasszák a belvárosi kereskedők, vagy az aradi vasutasok. Mindenki keresni fogja a biztosítékokat arra, hogy a képviselő valóban az ő érdekeit képviselje, ezt a garanciát pedig az fogja leginkább nyújtani, ha a képviselő közülük való. Kereskedő csak kereskedőt, gazda csak gazdát, ügyvéd ügyvédet és a tisztviselő tisztviselőt fog képviselőnek választani. Ha pedig a polgárság foglalkozása szerint osztályokra fog oszlani, vagy mondjuk úgy, hogy osztályharc alapján fog szervezkedni, akkor minden ilyen szervezetnek, minden társadalmi osztálynak külön-külön politikai párt fog megfelelni. A jövő pártjait nem úgy fogják nevezni, hogy 67-es párt, 48-as párt, alkotmánypárt, függetlenségi párt, hanem iparos párt, kereskedő párt, agrárpárt, tisztviselő párt, ügyvédek és orvosok pártja és munkáspárt.
De a munkások is, akik ma egységes gazdasági és politikai szervezetet alkotnak, nem fognak túlságosan sokáig békében megférni egymás mellett az ő egységes szervezeteikben. Tegyük fel, hogy választások után a parlamentbe a munkások közül kizárólag ipari munkás fog bejutni. Ezek a munkás-képviselők bizonyára az ipari munkásság érdekeit fogják képviselni. Ezt nem fogják sokáig szó nélkül tűrni a többi munkások. A mezőgazdasági munkások is kívánni fogják, hogy olyan képviselők is legyenek, még pedig megfelelő számban, akik parexcellence mezőgazdasági munkásérdekeket képviseljenek. Ugyanígy leszünk a kereskedelmi-munkásokkal is. Ezek a törekvések mind élesebb ellentétekre vezetnek – amik a köztük kétségtelenül fennálló gazdasági érdekellentétek miatt egészen természetesek – amelyek aztán szakadásra, kiválásra, új pártalakulásra kell, hogy vezessenek. A mostani egységes munkáspárt így fog részeire felbomlani, így fog egy pártból három, esetleg több is alakulni. Fentebb kifejtettük, hogy a munkásság osztályának tagozódnia kell. Amint látjuk a politikai tagozódás ezen társadalmi tagozódással párhuzamos lesz. Ha külön osztály lesz a kereskedelmi alkalmazottaké, akkor lesz külön kereskedelmi alkalmazott-párt, ha lesz külön ipari munkásosztály, akkor lesz külön ipari-munkáspárt is és így tovább.
Világosan látható mindezek után, hogy minden társadalmi osztálynak, akár munkás, akár tőkés, akár lateiner osztály, lesz megfelelő politikai pártszervezete. És aminthogy minden osztályalakulat gazdasági okokból jön létre, gazdasági célokért küzd, azonképpen a politikai pártoknak sem lehet más az alapjuk, mint az illető osztályok gazdasági érdekeinek az előmozdítása. A politikai párt tulajdonképpen nem lehet egyéb, mint az illető társadalmi osztály gazdasági törekvéseinek egyik hathatós eszköze. Ebből viszont az következik, hogy nem lesz szükség külön gazdasági és külön politikai szervezetre, mert hiszen a kettő egy célt szolgál: a társadalmi osztály gazdasági erősítését. Ennélfogva a jövőben nem lesznek politikai pártok, csupán gazdasági szervezetek. Minden osztály gazdasági szervezetbe fog tömörülni és ezek a szervezetek politikai tevékenységet is fognak kifejteni. A kereskedők pártja például az Omke lesz, az agrároké az Omge, a gyáriparosoké a Gyosz. És ha meg fog alakulni a tisztviselők szövetsége, az is csak úgy lehet életképes szervezet, ha ellentétben minden eddigi tisztviselőmozgalommal, nemcsak hogy nem fogja működési köréből a politikát kikapcsolni, hanem inkább a legelső sorba helyezi azt.
*
Talán nem szükséges továbbfűzni ezeket a gondolatokat. Végezetül még csak azt tartjuk szükségesnek megjegyezni, hogy ha igaz az, hogy a fent vázolt új társadalmi berendezkedés a társadalomban dúló osztályharc megszüntetésére és a társadalmi béke és zavartalan fejlődés biztosítására vezet, ugyanúgy áll ez az új politikai berendezkedésre nézve is. Ez az új politikai megszerveződés meg fogja szüntetni az áldatlan politikai harcokat, a pártok közötti gyűlölködést, Magyarország gazdasági és kulturális fejődésének ez egyik legnagyobb akadályát. Helyébe béke, nyugalom és egészséges fejlődés fog lépni. Ez pedig az ország boldogulásának egyetlen előfeltétele.
Nem lesz többé osztályparlament, osztálykormány és osztályállam. Leszünk igazi jogállam, ahol mindenki megtalálhatja boldogulását, aki dolgozik. Ez lesz az igazi demokrácia.
Mindenkinek, aki megérti és helyesli az elmondottakat, kötelessége ezt az átalakulást teljes erővel támogatni, siettetni.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages