Éber Ernő: A magyar föld jövője
Éber Ernő: A magyar föld jövője
Bizonyára nyomorultabbak voltunk, talán valamivel boldogabbak is voltunk, amiért a magyar föld nem hordta hátán az igazi nagy városokat, az iparnak gigantikus telepeit és az ipari proletárhadsereg millióit. A magyar föld ellátta ennek az országnak lakóit élelemmel, juttatott termékeiből más életszükségleti cikkek becserélésére és bizonyos kultúrjavaknak nem éppen bőséges fedezésére. Ez volt a magyar föld hivatása a háború előtt. A háború rémséges ideje alatt nyomorúságunk megnövekedett, de boldogságunk is abban az értelemben, hogy eggyel, élelemmel jobban el voltunk látva, mint fél Európa. Kétségtelenül új kor előtt állunk és mint egy vasúti összeütközés után a túlélők első mozdulata az, hogy testi épségüket kitapogatják, úgy mi is majd számot vetünk a kataklizma után magunkkal: megmaradunk-e, mink maradt meg. Ma még nem tudjuk, nem lesz-e rokkant, nem lesz-e amputált ez az ország. De akármilyen lesz is: a föld lesz a helyreállás reménye, a föld marad a magyar élet forrása, a föld lesz az az alap, amelyen az önálló vámterülettől, az ipari fejlődéstől várt nagyobb jólét, jobb boldogulás kisarjadzhat.
Ezt a földet kell nekünk kutató szemekkel, még nagyító lencsékkel is néznünk, meg kell keresnünk és meg kell találnunk most azokat a hibákat és mulasztásokat, amelyeket művelésénél eddig elkövettek, kutatnunk kell azokat az eszközöket és rá kell akadnunk azokra az eszközökre, amelyekkel a magyar agrikultúrát képessé tegyük arra, hogy az eddiginél többet termeljen nekünk. Eddig megengedhettük magunknak azt a drága luxust, hogy ezt a mi földünket kontárok parlagon hevertessék, rablók kizsarolják, holtkezek gúzsba kössék, bürokraták kormányozzák. Azt hiszem Mill mondja, hogy a természet a legnagyobb tanítómester, de tanítását drágán kell megfizetnünk. Fájdalmas tanulság, hogy a jövőben nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy rosszul gazdálkodjunk. Elmúlt magyar korok képzeletünkben élő emlékei halványulnak majd el. Belénk rögződött magyar életképek fakulnak majd el. A kedélyes múltnak el kell tűnnie és a magyar energiának új célokért, új frissességgel kell nekifeszülnie.
A magyar jövőt egy biztosíthatja, Magyarország minden megnyirbálás, vagy amputálás dacára életképes lehet, fejlődésre képes lehet, de életképes és fejlődésképes csak akkor lehet, ha a mezőgazdaság renaissance-ja sikerül.
Alapos, komoly, célravezető földbirtokreform nélkül ez lehetetlen. De ha én azt a tételt állítom fel, hogy Magyarország képtelen lenne a reá váró terheket elviselni, ha földjének termelőképességét nem tudná emelni, a termelőképesség emelkedése pedig be nem következhetik, ha földje nem olyan agyak kormányzása, nem olyan kezek művelése alá kerül, amely agyak a legjobb eszméket, és amely kezek a legjobb munkát tudják neki megadni, akkor ezzel én látszólag szakítok azokkal az elméletekkel és tervekkel, amelyek a nemzeti és szociális eltolódásokban látják a földbirtokreform öncélját, valójában azonban más irányból is ugyanarra, vagy párhuzamos útra jutok el.
A Nyugat múlt év novemberi számában írtam, hogy egy egyparagrafusos törvény kellene hoznunk: „Magyarországon jól kell gazdálkodni”. A többi a végrehajtási rendeletben lehetne. A földbirtokreformnak is ezen az elven kell majd felépülnie. Nem szabad azoknak birtokában hagyni a földet, akik rosszul gazdálkodnak. És minél nagyobb az a birtok, amelyen rosszul gazdálkodnak, annál inkább és annál hamarabb el kell venni azt a rossz sáfártól. És annak kell juttatni a földet, aki többet képes produkálni abból és kívánatos, hogy az egy rosszul kezelt birtok sok alkalmas birtokosnak jusson. Tovább megyek: minél biztosabbak leszünk abban, hogy bizonyos földbirtok-kategóriák, vagy bizonyos földbirtokok azok intézményes földarabolása útján jó kezekbe kerülnek, annál tovább kell menni a földreform megvalósításánál és annál inkább át kell annak terjednie a kevésbé rosszul vagy a jobban kezelt birtokokra is. Egy földosztás ŕ tout prix, minden nagybirtoknak egy tollvonással való kisajátítása és a parasztság meg a mezőgazdasági proletárság között való felosztása lehet elmélet, lehet program, lehet jelszó, de nem képes biztosítani az ország létezését, még azokét sem, akik azt az elméletet vallják és ezt a programot felállítják, még kevésbé azokét, akiket ez az elmélet, ez a program boldogítani akar.
A nagybirtok és a kisbirtok termelési viszonyaiba bele kell látnia annak, aki ehhez a problémához hozzászól, vagy hozzányúl. bizonyos előítéleteket és frázisokat ki kell végezni előbb. Akik azt hirdetik, hogy a nagybirtok felosztása a mezőgazdasági termelés emelését eredményezné mindjárt és az egész vonalon, nem mondanak igazat. Akik azt állítják, hogy a nagybirtok szétdarabolása az intenzív gazdálkodás, a fejlett mezőgazdasági kultúra halálát jelentené, nem mondanak igazat. Nem tudom minden állításomhoz a statisztika támogatását megszerezni, de a valóságos viszonyok ismeretével állapítom meg a következőket, amelyeket eddig nem láttak, vagy elhallgattak.
A növénytermelés tekintetében és itt mindennél fontosabb gabonatermelés tekintetében, de az ipari növények termelésénél is a nagybirtok termelési eredményei relatíve is jelentékenyen kedvezőbbek, mint a kisbirtoké. A nagyobb területek jobb művelési lehetőségei, a mezőgazdasági gépek nagyobb mértékű használata, a talajnak tökéletesebb megművelése, az istállótrágyának jobb kezelése, a műtrágyák nagyobb tömegének alkalmazása, a vetőmagvak gondosabb kiválasztása, a vetések jobb ápolása a csak félig-meddig okszerűen kezelt nagyobb birtokon a termések magasabb átlagait eredményezi, mint a kisbirtokon. az állati termékek közül az általános fogyasztásra kerülő tejnek előállításánál, a gyapjú termelésénél, az állathizlalásnál, a tenyészállatok nevelésénél a nagybirtok meg a középbirtok az, amely abszolute is, relative is nagyobb mennyiségeket szolgáltat, mint a kisbirtok. Nehéz lenne mind ezt számadatokkal bebizonyítani, de tudni kell és eltagadni nem szabad, hogy így van.
De ezzel szemben meg kell állapítani azt, hogy sok év alig kevésbé fontos relációban a kisbirtok áll fölötte a nagybirtoknak. A kisbirtokon aránylag sokkal nagyobb az állatállomány, mint a nagyobb birtokon. Az egész Magyar birodalomban az utolsó nagy mezőgazdasági statisztikai összeírás szerint esett a kisbirtokra a szarvasmarhából 78 százalék, a lóból 87 százalék, a sertésből 75 százalék, a baromfiból 92 százalék, a méhcsaládokból 93 százalék, holott a gazdaságok összes területéből a kisbirtok területe csak 54,59 százalék volt. Igavonóállattal, hússal, zsírral, vajjal, baromfival, tojással, mézzel a kisbirtok látta el az országot többé-kevésbé túlnyomó mértékben. A kisbirtok kezén volt a szőlők 93 százaléka, a kisbirtok volt a zöldség, főzelék és gyümölcsszállítója és bár a háború a nagybirtokokat is rávezette a szőlőtermelés és a szántóföldi kertészet fokozására, domináló ezen a téren még mindig a kisbirtok maradt.
Közkeletű, frázisokká vált állítások ellenében kell ezeket megállapítani. A földbirtokreformnál ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyni nem szabad, hacsak nem akarunk abba a végzetessé válható hibába esni, hogy a gazdasági szempontok mellőzésével, egy rövid életre népszerű, utóbb tűrhetetlen jelszó-reformot csináljunk. A rosszul kezelt, hiányosan berendezett, elmaradott, tőke nélkül szűkölködő nagyobb birtokokon kell helyet csinálni a földnélküli Jánosok részére. azoknak a törpebirtokosoknak, zselléreknek, mezőgazdasági munkásoknak százezrei részére jusson majd ez a hely, akiknek munkaképessége ezt a diffúziót a közre kívánatossá és előnyössé teszi. Mint fentebb láttuk, a kisbirtoknak olyan előnyei vannak a nagybirtokokkal szemben, amelyeket bizonyos vonatkozásokban még a tökéletesebb gazdálkodási metódus sem tud eltüntetni. A saját munkaerőnek, a család munkájának és csekély idegen munkaerőnek kicsiny területen való felhasználása szerzi meg ezeket az előnyöket a kisgazdáknak még tökéletlenebb gazdálkodása mellett is.
Óvakodni kell a reformnál attól, hogy aránylag túl nagy terjedelmű kisbirtokok létesüljenek, mert a több idegen munkaerőre szoruló kisbirtok elhagyná az előnyöket és magára szedné a hátrányokat.
Azok a számok, amelyeket előbb kiemelten, sejtethetik, hogy Magyarország földje mennyivel többet termelhetne a maga ellátására és idegen jószágok megszerzéséhez, ha minden darabja annak a kezében lenne, aki a lehető legtöbbet tudja belőle kivenni amellett, hogy a legtöbbet tudja visszaadni is neki. Apró törpebirtokokon az okszerű talajművelés lehetősége nincs meg, latifundíumokon culture maraichęre-t létesíteni nem lehet, kevés tudással lehet a világot kormányozni, de a földet nem, legalább jól nem. A kiegyenlítődés munkájának kell tehát a földreformmal megtörténnie, de ezzel egyidejűleg egy olyan általános, nagy alapos és okos munkának a gazdasági tudás emelésére, amely ne is hasonlítson az eddigi, nagypipájú, kevés dohányú munkához. A felsőbb gazdasági oktatásnak hozzá kell majd simulnia a változott viszonyokhoz, a földbirtokreformhoz és a gazdatisztnevelés helyett gazdanevelésre kell átalakulnia. Az alsóbb fokú gazdasági iskoláknak is béresgazdák, botosispánok és munkavezetők helyett kisgazdákat kell majd kiképezniük és a mezőgazdasági szakoktatásnak meg kell oldania azt a legnagyobb feladatot, hogy a már felnőtt földművelő osztály legalsó rétegéhez is levezesse a gazdasági tudást.
A mai idők mint a gőzeke vasai szaggatják fel a begyöpösödött viszonyok talaját: ügyelnünk kell, hogy ez a mély szántás ne hozzon fel egyszerre vad földrétegeket, de minden jó talajrészt felhozzon. Egész új agrárpolitikára lesz szükség, amelynek szakítania kell sok szívhez nőtt tradícióval és meg kell barátkoznia eddig perhorreszkált eszmékkel. Ennek az új agrárpolitikának részleteit nem akarom, talán nem is tudnám most kifejteni. De egy nagy dolgot, csaknem a legnagyobb dolgot mégis még érinteni akarok: a falu fölemelésének a dolgát. A földbirtok reformja nagy és jómódú parasztságot fog teremteni, de nagy és jómódú parasztság van sok helyen már ma is és azért a magyar falu élete mégis ott is sivár, kulturátlan, egészségtelen, kényelmetlen, szórakozásnélküli, a magyar faluból mégis igyekszik menekülni a városokba a tanult ember és a föld népe, ennek is a java. Külön tanulmány tárgya ez, amellyel a legjobb elméknek a legkomolyabban, a legbehatóbban kell foglalkozniuk, mihelyst egy kis lélegzethez jutunk. „The farm village ligthed by electricity, furnished with domestic water through pipes, served with free postal delivery, and supplied with its own daily newspapers at morning has already been realized in Arid America” írja William E. Smythe „The conquest of Arid America” című, Simons által 1908-ban idézett művében. Elektromos világítás helyett vaksötétség van, vízvezeték helyett egészségtelen kutak, irodalom helyett ponyva, orvos híján, vasút nélkül, posta nélkül a test ápolását és a lélek nemes szükségleteit nem ismerve él ezer és ezer magyar falu népe ezerkilencszáztizennyolcban.
Így ért minket ez a mostani égszakadás. És mégis azt hiszem, hogy a mezőgazdaság újjáteremtődése a szükség ólomsúlyú nyomás alatt, átalakulása a földbirtoklás rendjének mindenütt, ahol az az egészséges társadalmi és gazdasági fejlődésnek útját állja, belenevelése a népnek a jövő óriási feladatainak teljesítésére, felépítése a magyar falunak kultúréletet élő emberek lakóhelyévé, azt hiszem, hogy mindez lehetségessé teszi, hogy egy Magyarország helyén, amely volt, új Magyarország lesz, amely még szűkebb határok közé szorítva is megállhat majd a népek között.
