Edgar Poe-Allan: A holló

Teljes szövegű keresés

Edgar Poe-Allan: A holló
Szellemórán elmerengve, elmerülve gyászkeservbe,
Búsan ültem, mint ki csábos mély titok nyomára vár.
Kába fővel álmodoztam… halk nesz ébreszt… fölriadtam:
Ablakomra zápor koppan?… Megzörrent a zár talán?…
"Vándor utas téved erre," gondolám, - s ajtómon áll,
Éj sötéten más se jár."
Jól emlékezem reája, bús december-éjszakára,
Szénparázs tüzelve lángol, lobbanón mint szellemárny.
Pirkadó hajnalra vágyva, ócska könyvem szertetárva,
Hív szerelmemért ez árva szívem enyhet nem talál.
Égi angyal fönt Lenóra… Elragadta bősz Halál…
Szent e név és nincs ma már!
Zúgva libben függöny szárnya, mint kísértet síri árnya,
S vérfagyasztó rémületbe ejt a néma borzadály.
Bátorítva gyáva szívem, biztatóan szóltam ígyen:
"Vándor utas ez, ki hiven éji vackot kérve vár.
Ő az ott, ki nyitja ajtóm s zörg kezében künn a zár,
Erre senki más se jár."
Megnyugodva, eltökélve kérdezém - … -: küszöbre lépve:
"Szól, ki jár itt? Úr-e? Hölgy-e? Hol hazád és mit kivánsz?
Megbocsáss, ha késlekedve nyílik ajtó halk neszedre,
Búslakodtam elmerengve, sejtve sem, hogy künn te vársz."
S tárva-nyitva áll az ajtó: "Kóbor utas térj be már!"
…S néma Éj vak csöndje vár…
Síri csöndbe semmisülve, kábulattal elgyötörve,
Álmot éltem, tébolyálmot, mint halandó senki más…
Bűvös-átkos szellemóra! Vak-siket ma könnyre-szóra!…
Csak e drága név "Lenóra" méla Éjben esdve száll…
Sírva hivja őt a Viszhang, kit e lélek visszavár,
S nem felelhet ő ma már…
Kis lakomba visszatérve, sápadozva, lázban égve,
Koppanással, zörrenővel bánt a lárma újra már.
Ablak zárja rázva roppan "Tél viharja tombol ottan?
- Igy tünődöm zaklatottan. - Nincs ma hit csodába, már!
Csöndesülj te árva szívem, megnyugodsz te végre már:
Szélviharra zörg a zár."
Ablakszárny csikorogva tárúl, s rémmeséim hajdanábul
Éjsötéten ím beszárnyal vén kopott hollómadár.
Mit se félve, szét se nézve, szárnycsapással célhoz érve
Fölkereng ajtóm fölébe s hetykemód reája száll,
Pallasz ódon mellszobrára rátelepszik, lesbe áll,
S ott megülve, csöndbe' vár.
Mint sötét ébenfabálvány gunnyad ott magányos árván,
Ünnepélyes furcsa gőggel, s bús mosollyal gúnyolám:
"Vén csupaszfejű barátom, kéregetve jársz e tájon?
Megkopott a toll csuhádon, mért nem ülsz Styx partinál?
Mért jövél te Mit kutatsz te? Mondd neved meg végre már!"
S károg erre: "Kár ma már!"
Bámulám a rémes hangot. Károgás mit tőle hallok!…
Vad madár hogy szóra értsen, emberésznek mily talány!
Mint varázsos gyermekálom, megzavart e látományom,
S eltünődve elcsodálom: Éji szörny ajtómra száll,
Hófehér Athéne-főre, mint a Végzet őrül áll,
S búsan károg: "Kár ma már!"
Ült az agg mogorván, meg se rezzent fönt a szobrán,
S nem tudám, hogy károgása lelke titka, mit kitár,
"Ennyi mind a bölcsessége," - eltünődtem lesve, félve, -
"Egy hivem volt,… vége… vége!… Holt reményem tűnve száll,
S ím beszáll egy rút igézet, s reggel ujra messze jár"…
Szól a holló: "Kár ma már!"
Újra fölriaszt e válasz. Szóbeszéd ez? Károgás csak?…
Bár - ki tudja? - így tanulta tán a gyászos rabmadár?…
Üldözé urát az Élet, büszke álma semmivé lett,
Gyilkolák a vak remények… szenvedésben nincs határ…
Sírba tért dicső szerelme, gyászdalát elsírta már,
S mást se szól, mint: Kár ma már!…
Ám a holló mint a Végzet, mint a síri gyászkisértet,
Guggon ülve szembe vélem, rémszemét mereszti rám.
Én a széken - félig ébren - elborongva nézem… nézem…
S hang nekül tünődve kérdem: "Mely talány e bús madár?
Nincs-e vágya? Nincs-e álma? Nálam itt mi végre vár?
S mért kesergi: "Kár ma már!…"
Igy merengtem egymagamban, izgatódva, kábulatban,
Míg a holló bűvszemével rámtüzelt, mint lángsugár.
Fáradottan hátradültem, méla csönd honolt körültem,
S enyhe lámpafény derülten rezge székem vánkosán,
Melynek ő már nem nyugodhat színes-fényes bársonyán,
Nem nyugodhat rajta már!
S tömjénillat mintha szállna, s égi angyal sírva járna,
Lágyan tépve földi útján, míg lakomra rátalál…
"Ó te boldog! Ó te árva! Búfelejtés, csókja vár ma,
Hogy ne emlékezz reája, s földi vágyad tűnne már!
Kóstolj Léthe szent vizéből, s kínkeserved sírba száll!"…
Szól a bús hang: "Kár ma már!"
"Jósmadár az Éj honábul, zord enyészet pitvarául!
Belzebub hírével jársz-e szélvihartól űzve tán?
Átok éri ezt a házat, gyászos árnyak rája szállnak…
Jóslatoddal híradást adj! Mondd: a Végzet mit kíván?
Nincs-e balzsam Gileádban? Mondd: e földön rám mi vár?"
Szól a holló: "Kár ma már!"
"Jósmadár az Éj honábul, zord enyészet pitvaráról,
Bús, magányos, bűvös állat! Mondd: e szív reményt se várhat?
Boldog élet int-e nékem!… Földereng-e rám az Éden?…
Rátalálok fönt az Égben?… Égi angyal ő ma már,…
Üdvözülni véle vágyom!… Szólj: Lenóra vár-e rám?…
Szól a bús hang: "Kár ma már!"
"Távozz, démon, mindörökre!"… Fölzokogtam elgyötörve. -
"Károgó pokolszülötte, bús hazádba visszaszállj!
Egy pihéd se hagyd emlékül bősz hazug te, kisértésül!
Gúnyolódva vársz kevélyül, Plútó szörnye rém-madár?…
Csőröd szívem rágja, tépi!… Szállj el innen!… Szállj ki már!"…
Szól a holló: "Kár ma már!"
És a holló meg se rezzen, szárnya tolla meg se lebben,
Fönt a Pallasz ősi szobrán, mely az ajtón díszül áll.
Csillogó démon-szemével bűvvarázsba ejti lényem,
S lent a bágyadt lámpafényen lopva terjeng szét az árny…
Holt remények… Fáj az Élet… Éjbe vész a fénysugár…
Kár ma élni, kár ma már!
Ford. Csillag Imre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages